Ma Brüsszelben aláírják a megállapodást

Pozsony. Eduard Kukan szlovák és Kovács László magyar külügyminiszter Brüsszelben ma aláírja a kedvezménytörvény szlovákiai végrehajtásáról rendelkező szlovák– magyar kormányközi megállapodást. Az egyezménytervezetet tegnap rendkívüli ülésén egyhangúlag hagyta jóvá a pozsonyi kabinet.

Dzurinda szerint korai arról beszélni, hogy a szlovák kabinet melyik minisztérium költségvetéséből és mennyi pénzt folyósít majd a magyarországi szlovákoknakSomogyi Tibor felvétele) „Kitűnő eredményt értünk el” – jelentette ki Mikuláš Dzurinda a kormányülés után, melyen a miniszterek – a szerda éjjeli koalíciós döntés értelmében – szinte gondolkodás nélkül rábólintottak az egyezmény szövegére, és megbízták Kukant az aláírással. A miniszterelnök hangsúlyozta: a megállapodás értelmében Szlovákia területén semmilyen más ország törvényét nem fogják érvényesíteni, azaz végleg elhárult a státusveszély, sőt mélyült a Szlovákiában élő magyar és a Magyarországon élő szlovák kisebbséggel való törődés. A kisebbségek támogatása kizárólag a dokumentumban kijelölt két alapítvány – Szlovákiában a Pázmány Péter Alapítvány, Magyarországon pedig a Lipa Alapítvány – közvetítésével történhet. „Vagyis egyetlen forint sem vándorolhat a határon túli magyarok zsebébe, hanem a pénz kizárólag az oktatási intézmények és az azokban zajló képzés támogatására folyósítható” – szögezte le Dzurinda, aki elégedetten nyugtázta: volt értelme az eddigi, nemzetközi véleményekre támaszkodó, elvi pozsonyi álláspontnak. A kormányfő szerint felesleges a státustörvényt emlegetni: Szlovákia számára lényegtelen, hogy a magyar kormány milyen alapon teremti elő a saját költségvetéséből a határon túliak megsegítésére szánt összeget. Dzurinda számára az a fontos, hogy a ma aláírandó egyezményben egyetlen szóval sem említik a magyar kedvezménytörvényt, hanem a dokumentum a szlovák–magyar alapszerződésre és a két ország oktatási együttműködéséről szóló egyezményre hivatkozik, valamint reciprocitás érvényesül: amennyi támogatás érkezik Budapestről, olyan mértékben kell a magyarországi szlovákokat is megsegíteni. Az egyezmény megtartását, illetve a pénzek felhasználását évente a szlovák–magyar kisebbségi vegyes bizottság fogja ellenőrizni, erősítette meg Eduard Kukan. A külügyminiszter pozitívan értékelte, hogy az egyezmény megszületésével a két ország „végre pontot tehet a kellemetlen státusügy végére”. Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke elégedett a tegnapi kormánydöntéssel. „Lényegében az valósul meg, amiben a kormányfővel egy évvel ezelőtt megállapodtunk” – mondta Bugár. Szerinte elkerülhető volt az elmúlt időszak feszült hangulata. A magyar politikus leszögezte: a szlovákiai magyarok a státustörvény alapján jogosultak előnyökre. „Értjük, hogy Pozsony az alapszerződésre, nem pedig a kedvezménytörvényre hivatkozik, az eredmény ugyanaz” – tette hozzá. Elárulta: szerdán azért foglalkozott a Koalíciós Tanács az egyezménytervezettel, mert a kabinet csak felhatalmazást akart adni a dokumentum aláírására, ám a szöveget nem akarta jóváhagyni. Ez elméletileg lehetővé tette volna, hogy a már aláírt szerződéshez különböző intézkedéseket hagyjanak jóvá, ami nehezíthette volna a szerződés alkalmazását. „Csak azt akartuk, hogy ha gondok vannak a szöveggel, azt előre, és ne az aláírás után tisztázzuk. Kiderült, hogy minden rendben” – magyarázta Bugár. (sza, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?