Lelepleződött a cseh ügynökhálózat

Prága. Likvidálásuktól tartva, példátlan kimenekítési művelet keretében a cseh hadsereg visszavonja külföldi ügynökeit, akiket veszélybe sodortak a katonai hírszerzés körül kipattant botrányok – írta tegnap a Právo.

Prága. Likvidálásuktól tartva, példátlan kimenekítési művelet keretében a cseh hadsereg visszavonja külföldi ügynökeit, akiket veszélybe sodortak a katonai hírszerzés körül kipattant botrányok – írta tegnap a Právo. A rendelkezés igazolja azokat a korábbi nem hivatalos információkat, hogy az ügynökhálózat lelepleződött. „A vizsgálatok világosan megmutatták, hogy embereink, akiknek egyébként semmi közük nincs az eredeti botrányhoz, veszélybe kerültek” – idézte a lap Jaroslav Tvrdík védelmi minisztert. Megerősítette, hogy néhány ügynököt máris visszavontak. A Právo szerint nemcsak cseh állampolgárok kerültek veszélybe, hanem a cseh hírszerzésnek dolgozó külföldiek is, akik fontos információkkal látták el a Cseh Köztársaságot a környezetükben történő eseményekről. Néhányukat a múltban cseh egyetemen tanuló arab diákok vagy az országba gyakran utazó üzletemberek közül toborozták. A hírszerzés most többféle intézkedést tesz, beleértve az ügynökök telefonszámainak, fedőneveinek megváltoztatását, új találkozóhelyek kiszemelését. Több ügynököt azzal gyanúsítanak, hogy embereiket diplomáciai posztokon helyezték el, jogosulatlanul kezeltek szigorúan bizalmas adatokat és nem engedelmeskedtek Tvrdík utasításának, hogy töröljék Karel Srbát – Jan Kavan volt külügyminiszter kabinetfőnökét – a hírszerzők listájáról. A botrányt kirobbantó, jelenleg vizsgálati fogságban ülő Srbát azzal gyanúsítják, hogy bérgyilkost fogadott egy oknyomozó újságíró – a Mladá fronta Dnes munkatársa – megölésére, mert az cikkeket írt korrupciós ügyleteiről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?