Pozsony. Bár a területi beosztás és a megyék számának kérdése nem került a kormányprogram téziseibe, Ján Figeľ elképzelhetőnek tart kiigazításokat az ország közigazgatási térképén. A KDH alelnöke erről a Joj televízió Hetes című vitaműsorában nyilatkozott.
Lehetségesek korrekciók
Pozsony. Bár a területi beosztás és a megyék számának kérdése nem került a kormányprogram téziseibe, Ján Figeľ elképzelhetőnek tart kiigazításokat az ország közigazgatási térképén. A KDH alelnöke erről a Joj televízió Hetes című vitaműsorában nyilatkozott. „Egyelőre ez a kérdés nem jelent meg (a kormányprogram téziseiben – a szerk. megj.), mert nem volt teljes egyetértés a változtatásról. Azt tartom elképzelhetőnek, hogy a konkrét reform során korrekcióra kerülhet sor ott, ahol a határokat nagyon érzéketlenül állapították meg 1996-ban, amikor az akkori határok kialakultak, majd amikor jóváhagyták a közigazgatási reformtörvényeket” – fogalmazott Figeľ. Hangsúlyozta, hogy a kormánykoalíció „így vagy úgy, de foglalkozni fog ezzel a kérdéssel, mert tovább akarja reformálni a közigazgatást, karcsúsítani az államigazgatást kerületi és járási szinten egyaránt, s ez egyben a jelenlegi formákba is beavatkozást jelent”. (kor)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2016. 10.26.
Őrizetben az afgán „Mona Lisa”
2012. 12.01.
Most elmarad a durva gázáremelés
2011. 12.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.