Kihallgatott rendőrök

Rozsnyó. Hivatali visszaélés vádjával nyomozás indult az ellen a két rozsnyói rendőr ellen, akik szerdán járőrszolgálatuk közben bántalmazták a roma származású helybéli Alexander Rézművest. A nyomozók kihallgatták a két rendőrt, s azt a férfit is, akinek Rézműves állítólag megrugdosta az autója kerekét.

Rozsnyó. Hivatali visszaélés vádjával nyomozás indult az ellen a két rozsnyói rendőr ellen, akik szerdán járőrszolgálatuk közben bántalmazták a roma származású helybéli Alexander Rézművest. A nyomozók kihallgatták a két rendőrt, s azt a férfit is, akinek Rézműves állítólag megrugdosta az autója kerekét. A bántalmazott férfi nem akar vallomást tenni a nyomozók előtt, mondván, a Rosznyói Jársái Ügyészségen már feljelentést tett.

„Nem sokon múlott, hogy a dolog nem úgy végződött, mint Karol Sendrei esetében” – hívta fel a figyelmet Ladislav Ďurkovič Az Emberek a Rasszizmus Ellen emberjogi kezdeményezés aktivistája. „Több tanú is volt, akik legalább az incidens egyes részeit láthatták. Valamennyit kihallgatjuk, jelenleg nem lehet megjósolni a vizsgálat eredményét” – mondta Zoltán Gallo járási ügyész Az emberjogi aktivisták, konkrétan Ján Hrubala ombudsmanjelölt, jogi segítséget ígértek a roma fiatalembernek, ha a hatóságok hátráltatnák a nyomozást, vagy helytelenül járnának el. Ďurkovič szerint kínzás, súlyos testi sértés és hivatali jogkörrel való visszaélés történt. A szervezet szerint a rendőrség állásfoglalása alibista és abszurd, mert arra számítanak, hogy a roma fiatalember ittasságának és viselkedésének felemlegetésével a maguk oldalára állítják a közvéleményt. (sza, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?