Két haláleset légúti betegség miatt

Pozsony. Országos szinten tovább nőtt az influenzás betegek száma, az emelkedés azonban már kisebb arányú volt, mint az elmúlt héten. A múlt héten ketten haltak meg akut légúti megbetegedésben, a haláleseteket jelenleg még vizsgálják.

Pozsony. Országos szinten tovább nőtt az influenzás betegek száma, az emelkedés azonban már kisebb arányú volt, mint az elmúlt héten. A múlt héten ketten haltak meg akut légúti megbetegedésben, a haláleseteket jelenleg még vizsgálják. A betegek száma meghaladta az elmúlt tíz év átlagát, a legfertőzöttebbek közé tartozó keleti megyékben azonban már visszaszorulóban a betegség. A héten az eddig csendes Pozsony és Nagyszombat megyében nőtt legnagyobb mértékben az influenzás betegek száma – 69,3 és 74,9 százalékkal. Pozsony több kórházában betiltották a látogatást. A betegek számának emelkedése ellenére azonban kerületi szinten nem lehet járványról beszélni, a legfrissebb adatok szerint a Pozsonyi kerületben mindössze 1185,9, a Nagyszombatiban 1623,5 beteg jut százezer főre. A Dunaszerdahelyi járásban influenzajárvány ugyan nem fenyeget, azonban a tavaszi szünet után, az oktatás újraindulásával sokat romlott a helyzet. Az elmúlt héten közel a duplájára nőtt az influenzában vagy ahhoz hasonló megbetegedésben szenvedők száma. Horony Terézia, a Dunaszerdahelyi Állami Közegészségügyi Hivatal járványügyi osztályának vezetője lapunknak elmondta, hogy 1629 megbetegedést jelentettek, főleg a 15 és 59 év közötti korosztály köréből. Komplikáció eddig 120 esetben lépett fel. Kassán az elmúlt héthez képest nem rosszabbodott az influenzahelyzet. A legfrissebb adatok szerint a betegek száma 3992. Legtöbben a 14–16 éves korosztály tagjai közül fordulnak orvoshoz. Oľga Mináriková, a közegészségügyi hivatal járványügyi osztályának vezetője szerint elképzelhető, hogy a tavaszi szünetnek köszönhetően Kassát elkerüli az influenzajárvány. A Rimaszombati és a Nagyrőcei járásban főleg az északi területeken terjedt az influenza,s több középiskolában kényszerszünetet kellett elrendelni. (lpj, bzs, juk, szasz)

A belügyminiszter is megbetegedett

Pozsony. Az influenza nem kerülte el a belügyminisztert sem, Vladimír Palko tegnap belázasodott, ezért kénytelen volt lemondani tervezett programjait. A miniszternek csütörtökön még semmi baja nem volt. Otthon próbál gyógyulni, bízik benne, hogy hétfőn már újra munkaképes lesz. (TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?