Ellopták a Vizsolyi Bibliát

Vizsoly. Ellopták a lelkészi hivatalból a Vizsolyi Biblia egyik példányát vasárnapra virradóra. A bibliát riasztóval felszerelt üveg tárolóban őrizték, ami meg is szólalt, s a plébános értesítette a rendőrséget. A biblia értéke 6 millió forint.

# Vizsoly. Ellopták a lelkészi hivatalból a Vizsolyi Biblia egyik példányát vasárnapra virradóra. A bibliát riasztóval felszerelt üveg tárolóban őrizték, ami meg is szólalt, s a plébános értesítette a rendőrséget. A biblia értéke 6 millió forint. Hárommillió forintot ajánlott fel a rendőrség annak, aki a nyomozást segítő információval tud szolgálni, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma ezt további egymillió forinttal toldotta meg.

A Vizsolyi Bibliát Károlyi Gáspár gönci református lelkész három segítőtársával három évig fordította, majd 1589-ben Mantskovit Bálint nyomtatta ki. Századokon át a legolvasottabb magyar könyvek voltak, és így a magyar nyelv alakulásában jelentős szerepet játszottak. Csak Károlyi hagyatékában 20 példányt találtak, így a most ellopott példány nem egyedi darab. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?