Egynek 25 év, kettőnek életfogytiglan

Nagyszombat. A dunaszerdahelyi Pápay-csoport tagjainak meggyilkolásával vádolt három férfi közül az ügyészség kettő esetében életfogytiglani, a harmadikéban pedig 25 évig tartó fegyházbüntetést javasol. Az R. Csaba, R. Szilárd és S.

Nagyszombat. A dunaszerdahelyi Pápay-csoport tagjainak meggyilkolásával vádolt három férfi közül az ügyészség kettő esetében életfogytiglani, a harmadikéban pedig 25 évig tartó fegyházbüntetést javasol. Az R. Csaba, R. Szilárd és S. Árpád elleni vádiratot szeptember 11-én nyújtották be a Nagyszombati Kerületi Bíróságnak. A három elkövetőt illegális fegyverviseléssel is vádolják. A Pápay-banda kivégzésének főszervezője, S. Lajos már több mint két éve szökésben van, nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene. Ellene ezért a három vádlott ügyétől elkülönítve indul bűnvádi eljárás.

S. Lajos 1999. március 25-én este azért gyilkoltatta meg a dunaszerdahelyi Fontána bárban Pápay Tibort és csoportjának kilenc tagját, mert át akarta venni a „felügyeletet” a csallóközi alvilág fölött. A három tettes közül az egyik a földszinten maradt, ketten pedig felszaladtak az emeletre, és 113 lövéssel lemészárolták a tíz embert. A rendőrség szerint további két személy is részt vett az akcióban, kilétük azonban ismeretlen. (s, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?