Drukos és AGW: vége!

Pozsony. Mától zárva tartanak a BDV szövetkezet irodái. Ezt maga a Drukos cég tulajdonosa jelentette be tegnap a Markíza televízióban.

Pozsony. Mától zárva tartanak a BDV szövetkezet irodái. Ezt maga a Drukos cég tulajdonosa jelentette be tegnap a Markíza televízióban. „Nem tudjuk tovább fizetni a betéteseknek járó pénzt, olyan lavina ez, amelyet nem lehet megállítani” – jelentette ki František Mojžiš, utalva arra az értesülésre, hogy az AGW mától szintén nem fogad több betétest, s a kamatokat sem fizeti ki. Mojžiš megjegyezte: a BDV szövetkezet a Drukoshoz tartozik, így elegendő az aktívuma a betétek lefedésére. Leszögezte: akiknek kétszázezer koronát meghaladó követelésük van a szövetkezettel szemben, azok a pénzük helyett Drukos-részvényeket kapnak. Nem zárta ki, hogy később mások is élhetnek majd ezzel a lehetőséggel. Az AGW szintén a hét végén jelentette be, hogy pénzforrásai nem teszik lehetővé a betétek kifizetését, amelyre a ügyfelek 95 százaléka jelezte igényét. A befektetők – ha volt megfelelő szerződésük – szintén az AGW részvényeseivé válhatnak. (ú, s, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?