Dél-Szlovákiában magas részvételi arány várható

Gúta/Dunaszerdahely/Pozsony. Valószínűleg magas lesz a részvételi arány Dél-Szlovákiában – vélekedett tegnap Eva Polakovičová, a Központi Választási Bizottság (ÚVK) tagja, miután tegnap a délutáni órákban több szavazókörzetbe is ellátogatott Somorján és Gútán.

Gúta/Dunaszerdahely/Pozsony. Valószínűleg magas lesz a részvételi arány Dél-Szlovákiában – vélekedett tegnap Eva Polakovičová, a Központi Választási Bizottság (ÚVK) tagja, miután tegnap a délutáni órákban több szavazókörzetbe is ellátogatott Somorján és Gútán. Elmondta, a legtöbb helyen mindig tartózkodott valaki a szavazóhelyiségben, néhol várakozni is kellett. Főként az idősebbek igyekeztek a szavazóhelyiségek felé; rendbontást, fennakadást sehol sem tapasztalt.

Dunaszerdahelyen az eső sem vette el a polgárok szavazókedvét, Andics Olga, az 5-ös számú szavazókörzet bizottsági tagja elmondta, három óra leforgása alatt a választók 30 százaléka adta le voksát. Tegnap délután öt óra tájban hasonló tapasztalatokról számolt be a nyolcas körzetben Zalaba Ilona is.

Meglepően magas volt a szavazás iránti érdeklődés a fővárosban is. Néhány helyen már jóval két óra előtt várakoztak az emberek, és kisebb feszültség is adódott, amikor már túl hosszúra nyúlt a sor – az utcán. A bizottsági tagok állítása szerint negyed óra alatt körülbelül 25 ember adja le voksát, amikor „igazi nagyüzem” van. A szavazókedv összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint a megyei választásokkor volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?