Pozsony. A Nemzeti Vagyonalap (FNM) elnöksége tegnap a Dunajservis Slovensko céget hirdette ki a Szlovák Hajózási és Kikötővállalat (SPaP) privatizálására kiírt versenypályázat győztesének, ezt formálisan ma a végrehajtó bizottságnak is jóvá kell hagynia. A vállalat 86,99%-a 351 millió koronáért kelt el.
Csak az MKP ellenezte
Pozsony. A Nemzeti Vagyonalap (FNM) elnöksége tegnap a Dunajservis Slovensko céget hirdette ki a Szlovák Hajózási és Kikötővállalat (SPaP) privatizálására kiírt versenypályázat győztesének, ezt formálisan ma a végrehajtó bizottságnak is jóvá kell hagynia. A vállalat 86,99%-a 351 millió koronáért kelt el. A FNM ülésén csak az MKP által delegált tagok szavaztak a magánosítás ellen, mivel a Dunajservis mögött álló Penta Group pénzügyi csoport a vártnál kevesebbet kínált, és a többi ellenfelet kitúrta a pályázatból. Duray Rezső, az FNM elnökségi tagja közölte: ennek csupán az lett a foganatja, hogy a szerződésben kikötötték, a Penta Groupnak vissza kell vonnia a vagyonalap ellen indított perét. A háttérben álló Penta Group a révkomáromi hajógyár privatizációjában is érdekelt. Jaroslav Haščák, a Penta elnökségi tagja tegnap bírálta az MKP-t, szerinte a párt beavatkozik a privatizációs folyamatba és politikai lobbit folytat. A témával kapcsolatos kommentárunk a 2., interjúnk pedig az 5. oldalon olvasható. (shz)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.