Pozsony. Ha az illetékes poprádi nyomozó Mikuláš Černákot ismét meggyanúsítja garázdasággal, az illetékes ügyésznek egyet kell értenie a büntetőjogi eljárással.
Černák nem menekül?
Pozsony. Ha az illetékes poprádi nyomozó Mikuláš Černákot ismét meggyanúsítja garázdasággal, az illetékes ügyésznek egyet kell értenie a büntetőjogi eljárással. A legfőbb ügyészség szerint ugyanis Mikuláš Dzurinda miniszterelnök feljelentése alapján Černák garázdasággal vádolható, ez az álláspont pedig kötelező érvényű; azaz ha még egyszer a járási ügyészség elé kerül az ügy, másodszorra nem születhet más döntés, mint garázdaság miatt vádat emelni Černák ellen. A kormányfő december 28-án azután tett feljelentést, hogy látta: a feltételesen szabadlábra helyezett Černák egy magas-tátrai felvonónál erőszakot alkalmazva előzte meg a sorban állókat – köztük Dzurindát is. A rendőrség garázdaság gyanúja miatt kezdeményezett eljárást, a poprádi járási ügyészség viszont nem emelt vádat, amit a miniszterelnök és a belügyminiszter is negatívan értékelt. Ezután a főügyészség foglalkozott a kérdéssel, a garázdaságot elismerő álláspontjáról tegnap tájékoztatta a kabinetet. A poprádi járási ügyészség elfogultságra hivatkozva kérte, utalják másnak az ügyet, így ha a rendőrség másodszor is vádemelési javaslatot tesz, a liptószentmiklósi járási ügyészség emel vádat. Az illetékes nyomozó egyelőre nem fordult az ügyészséghez, előbb Černákot is ki akarja hallgatni tanúként, és a bizonyítékok alapján dönti el, hogyan tovább, tájékoztatott Stanislav Ryban rendőrségi szóvivő. (t, s)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2016. 10.26.
Őrizetben az afgán „Mona Lisa”
2012. 12.01.
Most elmarad a durva gázáremelés
2011. 12.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.