Kassa. Az alkotmánybíróság szerint az úgynevezett húszkoronás törvény összhangban van az alaptörvénnyel. A taláros testület tegnap döntött a Robert Fico vezette ellenzéki képviselői csoport beadványáról, amelyben az ingyenes orvosi ellátásról szóló cikkelyre hivatkozva támadták a parlament tavaly júniusi törvénymódosítását, amelynek értelmében az orvosi kezelésért, a recept kiváltásáért alkalmanként húsz koronát, a kórházi kezelésért naponta 50 koronát, a szállításért pedig kilométerenként 2 koronát fizet a beteg. Az alkotmánybírák szerint a parlament azzal, hogy új tartalommal töltött meg egy hatályban lévő jogszabályt, nem korlátozta az orvosi ellátáshoz való alkotmányos jogokat, még akkor sem, ha leszűkítették az említett törvény tartalmát. Ján Mazák, az alkotmánybíróság elnöke magyarázatként úgy foglalta össze a döntés hetvenöt oldalon kifejtett indoklását, hogy az egyes egészségügyi szolgáltatások megfizettetésével az állam nem veszélyezteti az állampolgárok szociális helyzetét, azaz nem korlátozza alapvető jogaikat. A taláros testület úgy véli, ilyen kis összeg nem jelenthet komoly érvágást, és az is a törvényhozók javára írandó, hogy meghatározták azokat a hátrányos helyzetű csoportokat, amelyekre nem vonatkozik a törvény, azaz mentesülnek a fizetési kötelezettség alól. Mivel nem sokkal Ficóék után egy másik képviselőcsoport élén Ján Cuper is hasonló tartalmú beadvánnyal fordult a taláros testülethez, a két ügyet összevonták, és egyként tárgyalták. Valamennyi érintett a zárt tárgyalás híve volt, ezért az alkotmánybíróság a nyilvánosság kizárásával tárgyalt és döntött az ügyben. (juk)
REAGÁLÁSOK A DÖNTÉSRE
Monika Beňová bírálja a határozatot. „Nem a lakosság érdekeit és az alkotmány rendelkezéseit tartotta szem előtt, ezúttal politikai döntést hozott, a koalíció véleményének megfelelően döntött – mondta lapunknak a Smer alelnöke. – Meggyőződésem, hogy alkotmányellenes hozzájárulást kérni a betegektől, mivel az alaptörvény kimondja, hogy az egészségügyi ellátás ingyenes.” Ennek ellenére nem terveznek további lépéseket, tiszteletben tartják a taláros testület döntését, mondta Pavol Paška, a Smer másik alelnöke. Rudolf Zajac egészségügyi miniszter ma mond véleményt a döntésről. (lpj)
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.