Farkasdi sikerek a földrajzversenyen

Farkesdi felderítők
Farkasd |

A Kárpát-medence legjobb csapatai között versenyeznek a Farkasdi felderítők a Balázs Dénes Magyar Felfedezők versenyén. A 7-8. osztályosok földrajz vetélkedőjén 50 magyar felfedező, kutató életéről, munkásságáról tanulnak és mutatják be tudásukat a diákok.

A Kárpát-medencei Balázs Dénes Magyar Felfedezők Versenyének harmadik, döntő fordulójára készül a Tóth Ábel, Molnár Szilárd és Molnár Zsombor alkotta Farkasdi felderítők csapata. Felkészítőjük, Pásztor Judit, a farkasdi Károlyi József Alapiskola történelem-magyar nyelv és irodalom szakos pedagógusa nevezte be a gyerekeket a versenybe. 

„Minden évben igyekszem új kihívásba bevonni a gyerekeket. Mivel földrajzi témájú verseny, ezért számomra is kihívás volt, hogy mennyire tudom a történelem mellé a földrajzot is társítani, hiszen egyik kedvenc tantárgyam volt iskolásként. Az eredetileg magyarországi verseny szervezői az egész Kárpát-medencére kiterjesztették a vetélkedőt, amelybe romániai és szlovákiai magyar iskolák neveztek be a külhoniak közül. A mi tanulóink a 7-8. évfolyamnak meghirdetett kategóriában versenyeztek, az első két fordulója online formában valósult meg. Julianus baráttól Széchenyi Zsigmondig ötven magyar felfedező munkásságáról és kicsit az életéről szóló ismeretanyagból kellett a gyerekeknek felkészülniük” 

– mondta el lapunknak Pásztor Judit. A verseny célja, hogy a gyerekek megismerjék a magyar felfedezőket, valamint elmélyítsék azt a tudást, amellyel a természetismeret- és a földrajzórán találkoznak, és hogy átfogó képet kapjanak bolygónk természeti és emberi környezetéről, azok változásáról. A farkasdi csapat a külhoni iskolákkal versenyzett és az első helyen végzett. Az első, februári fordulóból 6 külhoni és 6 magyarországi csapat jutott tovább, az érdi döntőn pedig a második fordulóban továbbjutó első három csapat vesz részt. Pásztor Judittól azt is megtudtuk, hogy meglehetősen terjedelmes anyagmennyiséget kell a gyerekeknek megtanulniuk. Az online fordulókat teszt formájában bonyolították le, meghatározott időkeretben kellett megoldani a különféle feladatokat, volt például keresztrejtvény, totó, párok keresése. 

„A versenyen való részvétel nagyon jó arra, hogy tágítsa a gyerekek látókörét, megismerkedjenek olyan felfedezőkkel, akiknek a nevével biztosan nem találkoznak a tanórákon. Rengeteg plusz munkát igényel a felkészülés, de szerencsére olyan diákokat sikerült a csapatba válogatni, akik szívesen tanulnak és nem okoz nekik gondot az, hogy a tanítás után foglalkozzunk ezzel, akár hetente több alkalommal is. Nagyon sok adatot kell megtanulniuk, közel 600 kérdésre kell tudniuk a választ. Lényegében ezt a tudást kell szinten tartani, folyamatosan ismételni, hogy megmaradjon” 

– tette hozzá Pásztor Judit. A farkasdi iskolások május 24-én vesznek részt a Kárpát-medencei Balázs Dénes Magyar Felfedezők Versenyen az érdi Magyar Földrajzi Múzeumban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?