A Ryanair rekord éves nyereségről jelentett

Elemzők által vártnál nagyobb, rekordszintű éves nyereségről jelentett a Ryanair ír fapados légitársaság hétfőn, mivel a megnövekedett kereslet és viteldíjak ellensúlyozták az üzemanyagköltségeket.

Az utaslétszámot tekintve Európa legnagyobb légitársasága azt közölte, hogy az adózott eredménye 1,92 milliárd euró volt a március végéig tartó pénzügyi évében, 34 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál. Szakértők várakozásának az átlagában 1,905 milliárd euró szerepelt.

A pénzügyi évben 184 millió utast szállított a Ryanair, 9 százalékkal többet mint egy évvel korábban, miközben a bevétele mintegy a negyedével, 13,4 milliárd euróra ugrott.

A Ryanair az áprilissal kezdődött folyó pénzügyi évre 198-200 millió utassal számol, miután a légi közlekedési szektor továbbra is erőteljesen élénkül a Covid-zárlatok feloldása után. A cég korábban 205 millió utassal számol az új pénzügyi évre, ezt azonban a repülőgép-gyártók szállítási késedelmei miatt kénytelen volt lefelé korrigálni.

A Ryanair 700 millió euró értékben saját rézvényt vásárol vissza az idén, ezt hivatalosan várhatóan még a héten bejelenti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?