Alakulgat a kormány

Pozsony. Lapunk értesülései szerint az idei kormányalakítási tárgyalások lesznek az eddigi legsimábbak, alig van különbség a nézetek között, ami persze nem jelenti azt, hogy nincsenek ütközőpon-tok. A kormánykoalíció megalakításáról tapogatózó négy jobbközép párt abban már megegyezett, hogy karcsúsítani szándékozik a kormányt.

A legvalószínűbb változat szerint 15-16 tagú lesz a kabinet, a radikálisabb csökkentést – 11-12 miniszterre – úgy tűnik, elvetették. A 15 miniszter esetében 5 miniszteri poszt jutna az SDKÚ-nak, 4 az MKP-nak, 3-3 a KDH-nak és az ANO-nak. Ha 16 miniszter lenne, eggyel többet kapna az SDKÚ, amely viszont a partnerek szerint túl sokat akar. A miniszterelnöki pozíció mellett a külügyminiszterit, a pénzügyminiszterit és a belügyminiszterit is magának követeli. A belügy élére Ivan Šimkót, a pénzügy élére Ivan Miklošt szánja. A belügyminisztériumhoz azonban ragaszkodik a KDH is, ez esetben Vladimír Palko lenne a tárcavezető. Ezt az elképzelését csak az esetben hajlandó feladni, ha Palko megkapná a védelmi minisztérium irányítását és emellett még egy húzóágazatot kapnának a kereszténydemokraták, például a pénzügyet. A parlament vezetéséhez ragaszkodik a KDH elnöke, Pavol Hrušovký, aki magának szánja a pozíciót, szívesen látná azonban a házelnöki székben az MKP is saját elnökét. Egyes háttér-információk szerint azonban a szlovák pártok úgy vélik, a szlovák társadalom még nem ért meg arra, hogy a második közjogi méltóság magyar legyen. Olyan hírek is szárnyra kaptak, hogy ha Bugár Béla parlamenti elnök lenne, akkor Csáky Pál nem lenne általános miniszterelnök-helyettes, hanem „csak” miniszter. Az MKP-val kapcsolatban a miniszterelnök-helyettesi tisztségen kívül még a környezetvédelmi, a régiófejlesztési és a mezőgazdasági tárcát emlegetik, ez utóbbi azonban még a levegőben lóg. Az szinte már most biztosnak tűnik, hogy Rudolf Zajac (ANO) lesz az egészségügyi miniszter, s felmerült a lehetőség, hogy ehhez a tárcához csapják a szociális ügyeket is. Szó volt állítólag arról is, hogy a két szinte kompetencia nélkül maradt tárcát, a kulturálist és az oktatásit is összevonják. Ez iránt érdeklődik a KDH és az ANO is, ez esetben František Tóth lehet a miniszter. Az igazságügyet állítólag senki sem akarta igazán magáénak, de elképzelhető, hogy Daniel Lipšic (KDH) lesz a miniszter. Ján Figeľ uniós főtárgyaló, külügyi államtitkár állítólag inkább a parlament integrációs bizottságának elnöke lenne, mint államtitkár. Elterjedtek olyan hírek is, hogy Sergej Michaličból, az SDKÚ szóvivőjéből tévéelnököt csinálnak.

Az MKP elégedett két eddigi tárcavezetőjével, Miklós László környezetvédelmi és Harna István építésügyi miniszterrel. Valószínűleg a jelenlegi magyar államtitkárok közül senki sem marad pozícióban. Bauer Edit és Szigeti László inkább a parlamenti politizálást választaná, míg Podstránsky Vladimil neve miniszterként került szóba. Szinte biztos, hogy ismét Bárdos Gyula vezeti a frakciót és A. Nagy László a parlament kisebbségi bizottságát. Az MKP állítólag úgy próbálja meg betölteni parlamenti posztjait, hogy azokban a bizottságokban kapjon helyet, ahol a minisztériumban nem képviselteti magát. Felmerült olyan lehetőség is, hogy ha a magyar párt államtitkári pozíciót szerezne a belügyminisztériumban, azt a Csemadok elnöke, Kvarda József tölthetné be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?