Kočner szerint a lánya vallomása bizonyíthatja, hogy Peter Tóth hazudik

Marián Kočner
Pozsony |

A Markiza Televízió váltóinak meghamisításával és az igazságszolgáltatás akadályozásával vádolt Marián Kočner azt javasolta a főtárgyaláson, hogy a lánya, Karolína Kočnerová vallomást tehessen a Specializált Büntetőbíróságon (ŠTS) a Peter Tóthtal folytatott kommunikációjáról. Daniel Lipšic, a Markíza jogi képviselője a Threema alkalmazáson keresztül váltott üzenetek felolvasását javasolta.

„Befejezésül szeretném a bíróság elé terjeszteni a lányom, Karolína Kočnerová és Péter Tóth közötti SMS-kommunikáció egy részét, amely egyértelműen bizonyítja, hogy Tóth megrögzött hazudozó”

 – mondta Kočner, és hozzátette, a kommunikáció a titkosított Signal alkalmazáson keresztül zajlott.

Peter Tóth volt újságíró, a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) kémelhárításának egykori vezetője számos ügyben tanúként szerepel a Kočner elleni perekben, ideértve a váltóhamisítást, de a Kuciak-gyilkosságot is. A Specializált Büntetőbíróságon tett vallomása nem volt nyilvános. Korábban azt állította, a Technopol Service-ügyben alperesként szereplő Jozef D. adott egy régi nyomtatót, festéket, papírt és tintát a váltók hamisításához.

Tóth azt állítja, Kočner rendelte meg Ján Kuciak meggyilkolását. Neki kellett volna információkat szállítania a megfigyelt újságírókról, köztük Kuciakról.

Kočnert és Pavolt Ruskot azzal vádolják, hogy Štefan Ágh vádlottal közösen négy hamis váltót készítettek, melyeket aztán a fizetési meghagyásokhoz mellékeltek. Kočner ellen a Kuciak-gyilkosság ügyében is vádat emeltek, továbbá a Gatex-ügyben is vádlottként szerepel hűtlen vagyonkezelés miatt.

A bíróság bizonyítékként kezeli Kočner valamennyi üzenetváltását a Threema-alkalmazásban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?