A politikai véleményétől függetlenül nem helyes az emberi méltóságot támadni – fogalmazott Zuzana Čaputová köztársasági elnök a közösségi hálón. Az államfő szerint Szlovákiában a választás után is a gyűlölet uralkodik. „Kérem, állítsuk meg ezt, még mielőtt kicsúsznak a kezünkből a dolgok" – szólított fel.
Keresés
Őrült időjárás: nyári meleg jön, utána pedig beköszönt a tél
Az erős szél sem maradhat el.
Megölte a barátját és az egyik gyerekét egy napfogyatkozástól megzavarodott asztrológus
Megölte az élettársát, kidobta a gyerekeit egy száguldó autóból, majd saját magával is végzett egy asztrológiával foglalkozó amerikai nő, aki a hétfőn bekövetkezett – Észak-Amerika területéről látható – napfogyatkozástól zavarodott meg – írta szerdai számában a Los Angeles Times című amerikai napilap.
Szlovákiában már a bevándorlók sem képesek megállítani a népességfogyást
Szlovákiában három éve csökken a lakosság száma. Ami az elhalálozásokat illeti, lassan visszazökkentünk a világjárvány előtti szintekre, a gondot az okozza, hogy látványosan csökken az újszülöttek száma. A bevándorlók ugyan még mindig többen vannak, mint az országot elhagyók, ám nem elegen ahhoz, hogy megállítsák a népességfogyást.
Márciusban 6,6 százalékra lassult az éves infláció Romániában
Márciusban 6,6 százalékra lassult az éves infláció Romániában a februári 7,2 százalékról – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Nonprofit cég is működtetné a Hársfa utcai óvodát Párkányban
A képviselő-testület döntése alapján a párkányi, Hársfa utcai óvoda egyelőre megmenekült az elköltöztetéstől és az összevonástól is, szeptemberben is ugyanúgy és ugyanott kezdenek, mint ahogy most működnek. Ugyanakkor egy magyarországi nonprofit kft. is megkereste Párkány városát azzal, hogy bizonyos feltételekkel szívesen működtetné a Hársfa utcai, magyar tannyelvű intézményt, Eugen Szabó polgármesterrel is tárgyaltak erről.
Ingyenkoncertet ad Pozsonyban Jean-Michel Jarre
Az elektronikus zene francia úttörője, Jean-Michel Jarre szabadtéri ingyenkoncertet ad május 12-én az SNP-híd lábánál, a nem mindennapi rendezvényen Brian May is gitározik.
Visszatérnének a röplabdatrónra a komáromiak
A klubtörténet negyedik extraligás döntőjére készül a komáromi férfi-röplabdacsapat, amely a címvédő pozsonyi VKP ellen pénteken (19.00), a fővárosban kezdi meg a finálé négy győztes meccsig tartó sorozatát.
Kigyulladt két kamion a D1-es autópályán, lezárták az érintett útszakaszt
Lángra kapott két teherautó a D1-es autópályán, a Branisko alagútnál.
124 éves lehet a világ legidősebb embere
A peruiak álltak elő azzal, hogy náluk él a világ legidősebb embere, aki megosztotta hosszú élete TITKÁT is.