Szlovákiában három éve csökken a lakosság száma. Ami az elhalálozásokat illeti, lassan visszazökkentünk a világjárvány előtti szintekre, a gondot az okozza, hogy látványosan csökken az újszülöttek száma. A bevándorlók ugyan még mindig többen vannak, mint az országot elhagyók, ám nem elegen ahhoz, hogy megállítsák a népességfogyást.
Keresés
Márciusban 6,6 százalékra lassult az éves infláció Romániában
Márciusban 6,6 százalékra lassult az éves infláció Romániában a februári 7,2 százalékról – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Nonprofit cég is működtetné a Hársfa utcai óvodát Párkányban
A képviselő-testület döntése alapján a párkányi, Hársfa utcai óvoda egyelőre megmenekült az elköltöztetéstől és az összevonástól is, szeptemberben is ugyanúgy és ugyanott kezdenek, mint ahogy most működnek. Ugyanakkor egy magyarországi nonprofit kft. is megkereste Párkány városát azzal, hogy bizonyos feltételekkel szívesen működtetné a Hársfa utcai, magyar tannyelvű intézményt, Eugen Szabó polgármesterrel is tárgyaltak erről.
Ingyenkoncertet ad Pozsonyban Jean-Michel Jarre
Az elektronikus zene francia úttörője, Jean-Michel Jarre szabadtéri ingyenkoncertet ad május 12-én az SNP-híd lábánál, a nem mindennapi rendezvényen Brian May is gitározik.
Visszatérnének a röplabdatrónra a komáromiak
A klubtörténet negyedik extraligás döntőjére készül a komáromi férfi-röplabdacsapat, amely a címvédő pozsonyi VKP ellen pénteken (19.00), a fővárosban kezdi meg a finálé négy győztes meccsig tartó sorozatát.
Kigyulladt két kamion a D1-es autópályán, lezárták az érintett útszakaszt
Lángra kapott két teherautó a D1-es autópályán, a Branisko alagútnál.
124 éves lehet a világ legidősebb embere
A peruiak álltak elő azzal, hogy náluk él a világ legidősebb embere, aki megosztotta hosszú élete TITKÁT is.
Megszólalt az iskola igazgatója, ahol Roman véget vetett az életének
Csaknem öt hónap telt el az általános iskola kilencedikes tanulójának, Romannak (†15) halála óta.
Senkit nem hallgattak még ki a Nemzetiben
Mindeddig nem volt gyanúsítotti kihallgatás a budapesti Nemzeti Színházban tavaly novemberben történt baleset ügyében, amelynek során két színész, Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó is súlyosan megsérült, miután mindketten lezuhantak az állványzatról. Az ominózus előadás díszletét másnap már el is bontották.
A legendás zsűritag Simon Cowell újabb fotói: a plasztika tönkretette mosolyát
Simon Cowell (64), a legendás zsűritag nyugodt szívvel vállalja immár extrém plasztikáit, nemrég az ajkait is megnagyobbíttatta, és ez tényleg csodát tesz az arckifejezésével. Még ő maga sem hitte el, hogyan nézett ki a beavatkozások előtt.