Gyűjtést szerveznek Simsik Cyntia gyermekeinek

Egy 9 éves kisfiú és egy 4 éves kislány veszítette el édesanyját (Forrás: Papp László)
Nagymegyer |

Egy 9 éves kisfiú és egy 4 éves kislány veszítette el édesanyját.

„A meggyilkolt Cyntia családja a lehetőségeihez mérten mindent megtesz azért, hogy a nyomozó hatóságokat segítve, azok felelősségre vonják a gyilkost. Ennek érdekében ügyvédet fogadtak. A nagyszülők nem készültek arra, hogy ekkora tragédia fogja érni őket, ezért velük egyetértésben és felhatalmazásukkal a nyilvánosság segítségét kérjük, hogy összefogással segítsük a küzdelmüket”

 – írják a levélben, és közzétették a bankszámlaszámot is, melyre az átutalások érkezhetnek. A család a javaslatukra egy olyan transzparens számlát nyitott, amit hivatalosan is használhatnak a gyűjtéshez, ennek adatai pedig a következőek: Mária Simsik - Simsik Cyntia, IBAN: SK37 1100 0000 0029 3189 2253.

A gyűjtéssel a gyermekek helyzetén szeretnének könnyíteni (Forrás: Papp László)

A Lélekgyógyító Alapítvány évek óta segíti a bántalmazó kapcsolatban élőket, főleg nőket.

„Motiváló Gondolatok” nevű közösségi oldalukat ma már 40 000 ember követi, ahol olyan üzeneteket osztanak meg, melyek a visszaigazolások alapján már több nő megváltoztatta az életét. Miután megismerték Simsik Cyntia gyilkossági esetét, felfigyeltek arra, hogy Simsik Tibor, Cyntia édesapja lájkolta Papp László Facebook-profilján a lánya meggyilkolásáról szóló, kommentárral kiegészített megosztást. Ekkor vették fel egymással a kapcsolatot. 

„Sok háttérmunkát végzünk, ami nem látható a nyilvánosság számára. Ez a gyűjtés egyfajta figyelemfelkeltés is a hasonló helyzetben lévő emberek számára, hogy lássák, nincsenek egyedül”

 – mondta el Papp László. Az oldalukon több olyan információt is megosztanak, ahol a követők ráismerhetnek a bántalmazójukra, felismerhetik a vészjósló jeleket.

A család felkeresett egy ügyvédi irodát, akik elvállalták a képviseletüket, ez pedig több ezer euróba kerül, amihez még hozzájön az ügyvéd óradíja, óránként több mint 100 euró.

„Ez nem kevés pénz, de ők nagyon sokat tudnak tenni azért, hogy a gyilkos börtönbe kerüljön. Szerettük volna a gyerekek javát nézni, hogy valamelyest könnyíthessünk a helyzetükön. Gyerekjogokkal is foglalkozunk, ezért többek között sportolókat, klubokat és újságokat is felkerestünk levelünkkel, a célunk, hogy beszéljenek a történtekről és egyúttal a bántalmazó kapcsolatok veszélyeiről”

 – tette hozzá az alapítvány vezetője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?