Elnökséget választott a Rába-Duna-Vág Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás

Rába-Duna-Vág KFETT
NAGYSZOMBAT |

A Rába-Duna-Vág Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás elnökséget választott a Nagyszombatban tartott közgyűlésén. Az ülésen szó volt még a szervezet tevékenységéről, a projektek megvalósításáról és a Kisprojekt Alap új, szeptemberre tervezett kiírásáról.

A nagyszombati Ján Palárik Színházban csütörtökön (augusztus 15.) tartotta közgyűlését a Rába-Duna-Vág Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás, amelyen Popovics Györgyöt, Komárom-Esztergom megye elnökét elnöknek, Jozef Viskupičot, Nagyszombat megye elnökét pedig társelnöknek választották. A hattagú felügyelő bizottság elnöke Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke lett. 

„Együtt, régiókon és országokon átívelően, helyi szinten hosszú távú partnerségeket hozunk létre és fejlesztünk, amelyek eredményeket hoznak. A Rába-Duna-Vág Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás fő célja a Kisprojekt Alap tevékenységeinek támogatása, amelyet a települések fejlődésének és a hosszú távú, határokon átnyúló együttműködésnek hatékony eszközének tartok. Ez sikeresen megvalósított projekteket eredményezett, és ezzel együtt javította az életminőséget a régióinkban a turizmus, a kultúra, a környezetvédelem vagy más, kis beruházásokkal járó területeken. Az elmúlt időszakban a legnagyobb érdeklődés a fesztiválok és kulturális rendezvények szervezése terén mutatkozott, de nagyon sok sporteseménnyel és szakmai konferenciával kapcsolatos pályázat is érkezett” 

– fejtette ki Jozef Viskupič.

A Rába-Duna-Vág Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás értékelte a tavalyi éves tevékenységét és jóváhagyta a következő időszakról szóló tervet. A találkozó résztvevői értékelték a 2016-2023-as időszakra vonatkozó Kisprojekt Alap tevékenységét. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap 126 projektet támogatott összesen 5,3 millió euró értékben, ami több mint 270 szervezet együttműködését jelenti. A sikeres pályázók a kultúra, a turizmus, a sport és a határokon átnyúló együttműködés erősítése területén valósították meg kisprojektjeiket, a fejlesztési alap 50 ezer eurós hozzájárulásával. Az egyik ezek közül a Csiliznyárad és Tápióbicske turizmusának és az aktív pihenés fejlesztését célzó projekt volt, melynek keretében egy minden generáció számára alkalmas, többfunkciós szabadidőparkot hoztak létre. Egy másik sikeres projektben terápiás mozgásfejlesztő és egyéb hasznos eszközöket vásárolt a légi idősek otthona, amelyek az agyvérzésen átesett betegek rehabilitációjában nyújtanak segítséget.

A Kisprojekt Alap célja emellett a határokon átnyúló társadalmi kohézió és partnerség erősítése, a szervezetek és a polgárok ösztönzése az Európai Unió demokratikus és polgári életében való részvételre. Erre a célra 2023-ban 1,45 millió eurót különítettek el az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, amelyet 78 jóváhagyott projekt között osztottak szét. Vasi Emma, a Rába-Duna-Vág Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás ügyvezető igazgatója elmondta, az ősz folyamán hasonló céllal újabb pályázati felhívást tesznek közzé, amelynek keretében évente 1,45 millió eurós költségvetéssel számolnak. 

„Dolgozunk egy regionális turisztikai cselekvési terven is, amelynek célja nemcsak a turisztikai szolgáltatók támogatása, hanem a hálózatba szervezése és integrálása is. Tervezzük, hogy aktívan részt veszünk más pályázatokban is, és a lehető leghatékonyabban használjuk fel az európai forrásokat” 

– hangsúlyozta Vasi Emma.

A Rába-Duna-Vág Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás 2011 óta működik. Szlovákiában Pozsony, Nyitra és Nagyszombat megye, Magyarország területén Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Pest megye tartozik hozzá. A Kisprojekt Alap az Interreg VI-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program része, melynek célja a társadalmi kohézió erősítése a helyi együttműködés előmozdításával, valamint a szlovák – magyar határ két oldalán lévő szervezetek közötti hosszú távú együttműködés kialakítása és javítása helyi vagy regionális projektek támogatásával.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?