Ki ne hallott volna már a nagy múltú láz- és fájdalomcsillapítóról, az aszpirinről? Azonban, még ha – vény nélkül kapható gyógyszer lévén – gyakran is használjuk, sok mindent nem tudunk róla.
Keresés
Második világháborús katonai járműveket találtak Lestnél (FOTÓK)
Második világháborúból származó katonai járművekre bukkantak Közép-Szlovákiában.
Fucsovics bukaresti tornagyőzelme
Fucsovics Márton nyerte meg az 579 ezer euró összdíjazású, bukaresti salak pályás férfitenisztornát, ezzel elhódította karrierje második trófeáját.
A KFC nyerte a csallóközi derbit
A II. labdarúgóliga 25. fordulójában a komáromiak a 10. helyen tanyázó somorjaiakat fogadták Vágsellyén, és kidolgozott gólhelyzeteik egynegyedével is 2:0-ás győzelmet arattak,
Minden igaz lehet, de annak az ellenkezője is
A 21. század embere örülhet a tudomány eredményeinek, mert ezek segíthetnek neki. Különösen az orvostudomány fejlődése örvendetes, hiszen sokszor ettől függ az élet. Ám a tudományos hírek hallatán különös érzés keríthet hatalmába bennünket, és nem is alaptalanul: ugyanis míg az egyik eredmény valamit bizonyítani látszik, a másik nemritkán annak az ellenkezőjét állítja. Melyiket higgyük el?
A helyi szerbek bojkottálták az észak-koszovói népszavazást
A legtöbb észak-koszovói szerb bojkottálta vasárnap azt a népszavazást, amelyen a tavaly megválasztott polgármesterek menesztéséről döntöttek – közölte a koszovói választási bizottság.
Lábon harapott egy medve egy önkéntes tűzoltót
Újabb medvetámadás történt, ezúttal a kiszucaújhelyi (Kysucké Nové Mesto) járásbeli Gerebesben (Povina).
Alacsonyabb lehet az IQ-ja azoknak, akik legyőzték a koronavírus-fertőzést
Egy brit kutatás tárta fel a koronavírus-fertőzés és az intelligenciaszint közötti kapcsolatokat.
Zelenszkij szerint az új, 60 milliárdos amerikai támogatással esély nyílhat a győzelemre
Az ukrán elnök szerint Ukrajnának esélye nyílhat a győzelemre, miután az Egyesült Államok törvényhozásának alsóháza elfogadta a csaknem 61 milliárd dolláros támogatási csomagot.
Sztárok életmódja – Édesanyja betegségét örökölte
Nádai Anikónál Hashimoto-szindrómát, a pajzsmirigy autoimmun gyulladását diagnosztizálták. A szervezet olyan ellenanyagokat kezd termelni, amelyek a pajzsmirigy megnagyobbodását okozzák. A betegség elnyomja a pajzsmirigy hormontermelését, ami lassú anyagcserét, fáradtságot és más tüneteket okoz.