Érsekújvár. A járásban ebben a hónapban már több mint negyven közlekedési baleset történt, csak a múlt héten 19. A balesetekben két személy súlyos, egy könnyebb sérüléseket szenvedett.
Keresés
Nyitott a szlovák légtér
Pozsony. Átrepülhetnek Szlovákia fölött a német légierő gépei. A szlovák kormány tegnap döntött erről, ugyanakkor a NATO más tagállamai számára is engedélyezte az átrepülést, persze csak akkor, ha az érintett államok ezt kérik.
Több pénzt kér a ZMOS
Csorba-tó. Elégedetlen a jövő évi költségvetés-tervezettel a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS). A szervezet elnöke, Michal Sýkora szerint a javaslat nem veszi figyelembe a települések valós igényeit a jelenlegi önkormányzati tisztségek biztosításához.
Szlovákia nem tárgyal
Prága. Szlovákia nem tartja megfelelőnek azoknak a tárgyalásoknak a folytatását, amelyek megváltoztatnák a szlovák és a cseh állampolgárok jogi helyzetét a közös határ átlépésekor – közölte tegnap Prágában a szlovák belügyminiszter cseh kollegájával. Stanislav Gross mindöszsze „tudomásul vette” Ivan Šimko kijelentését.
Csúsztatott a RIS elnöke
Pozsony. Nem igazolódtak be a Szlovákiai Roma Kezdeményezés (RIS) elnökének állításai: az Alexander Patkoló által példaként felsorolt, szerinte törvényellenesen meddővé tett roma nők mindegyike mást vallott.
Felszabadítási feltételek
Pozsony/Brüsszel. Az Európai Parlament jövő évi költségvetés-tervezetének tárgyalásakor a második olvasatban felszabadíthatja a Szlovákia számára kijelölt, ám az emlékezetes korrupciós botrány után befagyasztott támogatásokat, legalábbis ebben bízik az Európai Bizottság költségvetési biztosa.
Egyre agresszívabb a kampány
Rozsnyó. A Harmadik Szektor Kassai Kerületi Grémiuma fórumok szervezésével igyekszik rávenni a polgárokat, hogy vegyenek részt a másodfokú önkormányzati választásokon. A vitaesteken a szervezők a képviselő- és megyeielnök-jelölteknek is lehetőséget adnak a bemutatkozásra.
Létrejött az 5812 választási körzet
Pozsony. A választások előtti utolsó ülését tartotta ma a Központi Választási Bizottság, melynek fő témája a megyei választások előkészületeinek ellenőrzése volt.
Maradnak Slota jelöltjei
Pozsony. A Központi Választási Bizottságnak nem áll hatáskörében bárkit is kihúzni a már elfogadott jelöltek közül, ezért maradnak a Valódi Szlovák Nemzeti Párt (PSNS) jelöltjei a megyei választások szavazólapjain – tájékoztatta lapunkat Kertész Sándor, a bizottság MKP által delegált tagja a KVB mai ülése után.
Elvis is a terrortámadások áldozata lett
Tavaly még özönlöttek a látogatók Memphisbe, pontosabban Graceland-be, hogy elzarándokoljanak a 24 éve elhunyt Elvis Presley sírjához és egykori, múzeummá átalakított házához. Manapság egyszerűbb lenne a Presley-sugárutat Magányos utcának átkeresztelni.