Pozsony. Meglepetésre a zsolnai csapat Pozsonyban legyőzte a bajnok Intert, ennek köszönhetően a közép-szlovákiai gárda ugrott a táblázat élére. Rózsahegyen küzdelmes találkozón Hazucha öngóljával nyert a ligeti együttes. Púchovban 1:1-es döntetlennel ért véget a pozsonyi Slovan vendégjátéka.
Keresés
Tüzet fogott a bútor egy gyertyától
Óriási szerencséje volt annak a 90 éves asszonynak, akinek lakásában tűz ütött ki halottak napján. M. O. gyertyát gyújtott néhai férjének emlékére, de amikor belekezdett az imádságba, tüzet fogott az az asztalka, amely előtt térdelt.
Halálos áramütés ért egy fiút
Tragédiával végződött két fiú veszélyes játéka a hét végén a város egyik lakótelepén. A 12 esztendős Igor felmászott egy villanyoszlopra, és halálos áramütés érte. A szörnyű tragédiának szemtanúja volt egy asszony, aki elmondta, figyelmeztette a fiúkat a rájuk leselkedő veszélyre.
Felújították a honvédtüzérek emlékművét
Ünnepélyes keretek közt leplezték le tegnap a helyi temetőben az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc résztvevőinek fel-újított síremlékét.
A nők helye a közéletben
A nők egyenjogúságáért a társadalmi és közéletben címmel tartottak nemrég konferenciát a Zempléni-tó melletti Poštár üdülőben.
Csökkenés tapasztalható
A dunaszerdahelyi régió a munkanélküliség terén országos viszonylatban a 40. helyen áll. Ján Sihelský, a járási munkahivatal vezetője szerint most szeptemberben 0,5%-kal volt kevesebb állástalan, mint 2000 szeptemberében. Az idei augusztusi adatokhoz viszonyítva 0,8%-os csökkenés tapasztalható.
Biztonsági programok iskolásoknak
A járási rendőrkapitányság többféle, gyermekeknek szánt megelőző programot kíván megvalósítani. A Biztonsági Kártya nevű akció elsős kisikolásoknak szól, és lényege, hogy megvédje a veszélyektől az olyan gyermekeket, akik először kerülnek ki a családi környezetből.
Kórházba is a hídon át
Ján Oravec párkányi polgármester és Sólyom Olimpia, az esztergomi Vaszary-Kolos Kórház főigazgatója határ menti egészségügyi együttműködésre vonatkozó szándéknyilatkozatot írt alá.
NAPTÁR
EGY GONDOLAT
Könnyű az uralom
a jók felett.
PlautusNÉVNAP
Imre
A germán eredetű név jelentése: királyi, hatalmas, híres. Népszerű név volt és maradt. Ma Tétény, Töhötöm és Zakariás nevű ismerőseinket is köszöntsük!MAI ÉVFORDULÓINK
80 éve született Budapesten Czifra György zongoraművész.
HALLOTTA MÁR?
- Puhatolózó megbeszélések folynak arról, hogy jövőre – a zenekar alapításának negyvenedik évfordulóján – egy turnéra ismét összeáll a Rolling Stones zenekar; a döntés megszületése nem utolsósorban a nosztalgiát elutasító Mick Jagger averziói felett aratott győzelem lenne.