Kórházba is a hídon át

Ján Oravec párkányi polgármester és Sólyom Olimpia, az esztergomi Vaszary-Kolos Kórház főigazgatója határ menti egészségügyi együttműködésre vonatkozó szándéknyilatkozatot írt alá.

A dokumentum aláírásán jelen volt Matuška László, a párkányi rendelőiintézet igazgatója is, aki lapunknak elmondta: a kezdeményezést már régebben szorgalmazták mindkét oldalról, ám megvalósítását a közvetlen közlekedés hiánya gátolta, október 11-én a két várost összekötő Mária Valéria híd megnyitásával ez az akadály elhárult. A szándéknyilatkozat aláírása után konkrét lépések következnek: megvizsgálják annak lehetőségét, hogy az 530 ágyas esztergomi kórház milyen feltételek mellett tudná fogadni a sürgősségi eseteket a Duna innenső oldaláról.

„Párkányban az egyetlen egészségügyi intézmény a rendelőintézet, ahol október elsejétől működik a gyorsmentőszolgálat. A városban és a környék 22 községében 35 ezer ember él, a betegeket az 55–60 kilométerre levő érsekújvári kórházba szállítjuk. Az esztergomi megyei kórházba az út a rendelőintézettől számítva a Mária Valéria hídon át körülbelül öt perc. Főleg a baleseteknél fordul elő, hogy a sérült életén csak a gyors sebészi beavatkozás, a műtét segíthet. Az ilyen helyzetekben lenne szükség arra, hogy a beteget az érsekújvári helyett az esztergomi kórházba szállíthassuk”– fejtette ki az igazgató.

Elmondása szerint az elkövetkező időszakban mindkét fél felméri a helyzetet. Tárgyalnak a biztosítókkal, és ezután döntenek a határ menti egészségügyi együttműködés formájáról. (km)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?