Biztonsági programok iskolásoknak

A járási rendőrkapitányság többféle, gyermekeknek szánt megelőző programot kíván megvalósítani. A Biztonsági Kártya nevű akció elsős kisikolásoknak szól, és lényege, hogy megvédje a veszélyektől az olyan gyermekeket, akik először kerülnek ki a családi környezetből.

A járási rendőrkapitányság többféle, gyermekeknek szánt megelőző programot kíván megvalósítani. A Biztonsági Kártya nevű akció elsős kisikolásoknak szól, és lényege, hogy megvédje a veszélyektől az olyan gyermekeket, akik először kerülnek ki a családi környezetből. A programban részt vevő elsősök „személyazonossági” kártyát kapnak; ezen a nevükön kívül fel van tüntetve a rendőrség telefonszáma, a gyermek szüleinek telefonszáma, hogy szükség esetén mindenki tudja, kit kell értesíteni. A kisdiákok előadásokat is meghallgatnak arról, hogyan kerüljék el a veszélyes helyzeteket, hogyan óvakodjanak a balesetektől, a tűzesetektől, hogyan közlekedjenek az utcán. A Viselkedj normálisan! című programot a jövő év elejétől alkalmazzák Galántán, Szereden, Diószegen, Tallóson és Jókán, az ottani ötödikes-hatodikos alapiskolások között. A holland rendőrség közreműködésével szervezendő akció keretében a gyermekek tíz témáról – alkohol, kábítószer, közlekedés, szórakoztató pirotechnika stb. – szóló munkafüzetet kapnak, és havonta egy tanítási órán előadásokat tartanak a hatóságok. A fiatalok javaslatokat is tehetnek, valamint vetélkedőn mérhetik össze tudásukat. Ugyancsak holland segítséggel a 2002/2003-as tanévben tervezik megvalósítani a Kerékpár nevű programot. Ebbe negyedikes gyermekek kapcsolódhatnak be. A programban részt vevő rendőrök felvilágosítják őket, milyen tartozékok hiányoznak biciklijükről, és azokat a gyerekeknek be kell szerezniük. Az egy hónapos program alatt a negyedikesek kerékpáros-igazolványt is kapnak, és a „tanfolyam” jétékos bicikliprogrammal fejeződik be. Azt még az illetékesek sem tudják, hogy erre kijelölt utakon, azaz „élesben”, vagy közlekedési játszótereken kerül-e sor. (gl)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?