Zsolnai ugrás a táblázat élére

Pozsony. Meglepetésre a zsolnai csapat Pozsonyban legyőzte a bajnok Intert, ennek köszönhetően a közép-szlovákiai gárda ugrott a táblázat élére. Rózsahegyen küzdelmes találkozón Hazucha öngóljával nyert a ligeti együttes. Púchovban 1:1-es döntetlennel ért véget a pozsonyi Slovan vendégjátéka.

Perniš gyakran került Prole (Slovan) kapuja közelébe a púchovi összecsapásonTASR-felvételAz első játékrész alacsony színvonalú labdarúgást hozott, az első félóra végén Breška lövését Prole bravúrosan hárította. A túloldalon Sedlák próbálkozását Bernady védte. Fordulást követően megélénkült a játék, és Breška beadását követően Perniš megszerezte a Matador vezető gólját. Nem sokkal később egyenlített a Slovan: Sedlák Nečast ugratta ki, aki nem hibázott. Ezután fölényben futballoztak a púchoviak, ám az eredmény már nem változott.

Bizakodva várták a rózsahegyiek a ligetiek elleni összecsapást. Azonban már a 3. percben a hazaiak hálójában táncolt a labda, Hrnčár szögletrúgása után Hazucha saját kapujába talált. A gól alaposan meglepte a rózsahegyieket, csak a félidő hajrájában kerültek fölénybe. Hazucha, Oravec és Halej azonban elpuskázta a helyzeteket. Szünet után sem változott a játék képe, elkeseredetten rohamoztak a rózsahegyiek, de nem sikerült a jól védő Lipčák kapujába találniuk. A látottak alapján a döntetlen igazságosabb lett volna.

Eperjesen kitett magáért az újonc Dubnica, annak ellenére megszerezte az egyik pontot, hogy két alkalommal is vesztésre állt.

A vártnál lényegesen könnyebben győzött a trencséni együttes a kassaiakkal vívott összecsapáson. Rakétarajtot vettek a katonák, a 12. percben már kétgólos előnyre tettek szert. Ezután takaréklángra kapcsoltak, de ezt sem tudták kihasználni a rendkívül gyenge telejesítményt nyújtó keletiek.

A bajnokság állása:

1. Žilina 15 9 3 3 29:17 30

2. Ružomberok 15 8 3 4 26:14 27

3. Petržalka 15 7 6 2 28:18 27

4. Inter 15 7 6 2 24:15 27

5. Trenčín 15 7 3 5 23:23 24

6. Púchov 15 6 4 5 22:15 22

7. Slovan 15 4 5 6 17:21 17

8. Prešov 15 3 4 8 16:24 13

9. Dubnica 15 1 5 9 17:30 8

10. FC Košice 15 1 5 9 9:34 8

A következő forduló párosítása – november 10., szombat, 13.30: FC Košice–Inter, MŠK Žilina–MŠK Ružomberok, ZTS Dubnica–Matador Púchov; 15.00: Slovan Bratislava–Ozeta Dukla Trenčín; november 11., vasárnap, 10.30: Artmedia Petržalka–Tatran Prešov.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?