Pozsony. Mögöttünk van a nagy figyelemmel kísért év mérkőzése. A szlovák válogatott jó játék után, balszerencsés meccsen vereséget szenvedett a szigetországiaktól, s így továbbra is pont nélkül áll a 7. selejtezőcsoport utolsó helyén.
Keresés
Két szlovák és két angol találat pozsonyi krónikája
Szombat éjjel egy órakor megcsörren a telefonom. „Két angol focidrukkert lelőttek a Carlton előtt. Azonnal gyere ide!” Tévés ismerősöm kér segítséget, tudósítania kell egy londoni csatornát. Kocsiban ülök, színházban voltam, Komáromban, a Sirály díszbemutatóján. A darabbéli Trepljov önmaga ellen fordította a fegyvert.
Összecsapás, tökmaggal
„Adjon már valami alkoholt, de ne sört, valami keményet” – szól a pultoshoz a mellettem álló tizenhat éves forma legényke. Csontig ható hideg van, esik az eső, egy órája be vagyunk zárva egy oroszlánketrecbe, pardon, stadionba. Egy rohamrendőr fenyegetően meglóbálja a botját: „Ez az egyetlen kemény, amit itt kaphatsz!” Akaratlanul is megrezzenek. A rendőr nagyot harap a sült kolbászból.
NAPTÁR
Október 14
EGY GONDOLAT
Az emberszeretet rendkívüli hatalma az, amely nélkül nincsen valóban nagy tehetség.
Zichy Mihály
NÉVNAP
Helén
Az ógörög eredetű név jelentése fénylő, világító, fáklya.
Irodalom vécépapíron
Frankfurt. „Vécépapírodalommal” rukkolt elő egy német kiadó a híres frankfurti könyvvásáron: toalett tekercsekre nyomtatja a műveket.
HALLOTTA MÁR?
A rendőrség elfogta azt a férfit, aki azzal fenyegette meg pénteken a Malévet, hogy pokolgép van a magyar légitársaság párizsi járatán. Az ORFK kommunikációs igazgatója emlékeztetett arra, hogy bombafenyegetés miatt pénteken vissza kellett fordulnia a Malév párizsi járatának a Ferihegyi repülőtérre.
Halállal végződött a kísérlet
Santo Domingo. Tragikus véget ért szombaton a szabadtüdős merülés világrekordjának megjavítására tett kísérlet: a francia Audrey Mestre búvárnő az életével fizetett a Dominikai Köztársaság meleg, nyugodt vizű partvidékén végrehajtott rekordkísérletért.
Bűncselekmény okozta a hatalmas robbanást
Helsinki. Bűncselekmény okozta azt a robbanást, amely péntek este történt Finnország második legnagyobb bevásárlóközpontjában. A rendőrség szerint egy finn egyetemista robbantotta fel a bombát.
A zaklatásnak mindig megvan a mély lelki oka
Hozzá szeretnék szólni az Állítsuk meg az iskolai zaklatást című cikkhez.
Lányom osztálytársa a tanítási órákon rendszeresen hátba böködte a gyerekemet, de ő nem hagyta magát. Először csak figyelmeztette, hogy ne csináljon vele ilyeneket, majd mikor nem segített a szóbeli intés, levágott neki egy pofont.
Új Aaliyah albumnovemberben
A tavaly tragikus körülmények között elhunyt Aaliyah második albuma hamarosan a boltokba kerül. A fiatal énekesnő, aki 2001 augusztusában egy repülőgép-szerencsétlenség áldozata lett, jó néhány számot készített el még a baleset előtt, amelyeket kiadója, illetve családtagjai mindenképpen szerettek volna megjelentetni.