Koalíciós válság: hidegzuhany után csendes megoldások

ktan

Továbbra is csak lassan formálódik, miként alakul a kormánykoalíció sorsa Robert Fico miniszterelnök hétfőn belengetett ultimátuma után. A Hlas beletörődött egy tárca elvesztésébe, egyedül Andrej Danko SNS-elnök viselkedése kiszámíthatatlan, ahogy az sem világos, pontosan mit kap az osztozkodásban a két szakadár csoport.

Robert Fico hétfőn egy közleményben jelezte a nyilvánosságnak, hogy megelégelte kormányválsággal kapcsolatos tárgyalásokat, amelyek a Hlas és az SNS pártjain belüli problémákhoz kötődnek. A kormányfő utalt arra, hogy a két formáció jövő hétfőig, azaz február tizenhetedikéig ígérte a stabil kormánytöbbség fenntartására vonatkozó tervek bemutatását. Fico kijelentette, ha a Hlas és az SNS nem tudja tartani a céldátumot, akkor következik a krízismenedzsment: miniszterelnökként önhatalmúlag javasolni fogja a kormány átalakítását, hogy egy bizalmi szavazás után a koalíció ismét a kormányprogrammal foglalkozzon.

Bár a három párt között korábban is intenzív egyeztetés folyt, Fico bejelentése – melyet mintegy mellékesen, a facebookon tett meg – azonnali felzúdulást okozott. Andrej Danko órákon belül egy hosszú, néhol fenyegetőző, néhol könyörgő hangnemben írt levélben fordult a miniszterelnökhöz, más érintettek viszont hallgattak.

 A következő napon nem sok újdonság került a nyilvánosságra, ami két, egymásnak ellentétes dolgot jelenthetett: a koalíció vagy beletörődött abba, hogy Fico személyesen teremt rendet, vagy egyfajta vihar előtti csendről beszélünk. A hallgatást végül Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter törte meg, aki szerint az intenzív egyeztetések zajlanak és eredményt is hozhatnak a közeljövőben.

Danko tombolt

Az SNS elnöke az egyetlen – de fontos – kormánykoalíciós politikus, akinek egészen biztosan nem tetszik a Fico által javasolt kormányátalakítási megoldás. 

A levelében többek között a koalíciós szerződés megsértésével vádolta a Smer vezetőjét és a szemére vetette, hogy a Hlas párttal közösen hátat fordított neki, miközben tárgyalásokat kezdeményezett azokkal a szakadárokkal, akik elhagyták a koalíciós pártokat.

 Rudolf Huliak Danko szerint Ficónak köszönhetően gondolhatja úgy, hogy az „anyapártjával szemben elkövetett árulásért cserébe jutalmat kap” és ez további következményekkel is járhat. Danko a minisztériumi tisztségek újraosztását csak rövid távú megoldásnak nevezte, és határozottan tiltakozott az ellen, hogy a tavaly létrejött idegenforgalmi- és sportiminisztériumot megvonják a pártjától. Az SNS elnöke még azzal is megvádolta Ficót, hogy a politikai realitásoktól elszakadva, magányban hozza meg a döntéseit.

Danko éles kritikájához az utóbbi napokban nem csatlakoztak mások a pártból, igaz, az SNS frakciója így is eléggé megosztott. Hallgatott az ügy kapcsán a párt összes parlamenti képviselője és minisztere, a helyzetet ráadásul bonyolítja, hogy Tomáš Taraba és Martina Šimkovičová sem tagja az SNS-nek. Így ha leváltanák őket, akkor a visszatérésük a parlamentbe tovább bonyolítaná a kormány és az SNS helyzetét – újabb, technikailag független képviselőkkel kellene egyezkednie a koalíciónak.

Danko leveléből ugyanakkor egy dolog nem világlik ki: hogy milyen módon szeretné megoldani a válságot az SNS elnöke. Fico értelmezésében tárgyalnia kellene Rudolf Huliakkal, de nincs jele annak, hogy a két fél kapcsolatban lenne egymással. Az egymással kimondottan ellenséges viszonyban levő Danko és Huliak bizonyíthatóan legutóbb a parlament februári ülése előtt egyeztetett, de a beszélgetés csak néhány percig tartott. 

Danko a levelével rossz pozícióba sodorta magát: ha nem akar és nem is tud megegyezni, viszont kitart a kormány mellett, elveszíti az arcát, de ha felmondja a koalíciós szerződést, az SNS egy esetleges előrehozott választáson a parlamentből is kieshet. 

Egyes hírek szerint kompromisszumos megoldást jelenthetne a turisztikai és idegenforgalmi minisztérium felosztása Huliakék és az SNS között, de ez a megoldás nem tetszik a Nemzeti Koalíciónak.

Šutaj Eštok optimista

Az SNS elnökével ellentétben a Hlas tudomásul vette Fico kijelentéseit. A párt némileg más helyzetben van, mint a kisebbik koalíciós partner: a 2023 őszén történt alkudozáson hét kormánypozíciót is szerzett magának – ami több tisztség, mint amire a pártot a valós ereje és támogatottsága feljogosítaná.

A hírek szerint egyre biztosabb, hogy a Hlas a helyreállítási alapokért felelős miniszterelnök-helyettesi pozíciót veszíti majd el, Peter Kmec pedig valószínűleg Richard Raši helyére ül át a régiófejlesztési tárcában. Ezt a megegyezést egyedül az húzhatja keresztül, ha nem sikerül megegyezni a Samuel Migaľ köré tömörülő Hlas-képviselőkkel vagy Ján Ferenčákkal. 

Kmec régi pozícióját ugyanis Ján Ferenčák késmárki polgármester kaphatja meg, aki koordinálná a Hlasból kizárt képviselők tevékenységét is és együttműködne velük. A kizárt képviselők nem kommentálták az elmúlt napokban a rekonstrukcióra vonatkozó terveket, a Hlas részéről pedig óvatosan optimista visszajelzések érkeztek.

Matúš Šutaj Eštok pártelnök, belügyminiszter a ma megerősítette, hogy aktívan egyeztetnek, többek között Dankóval és Huliakkal is, továbbá felkínálja a miniszterelnök-helyettesi pozíciót Ficónak. A Hlas elnöke Ferenčákkal is beszélt, aki szintén a személyes változtatások szükségességéről nyilatkozott, viszont a két kizárt képviselővel, Migaľ-lal, valamint Radomír Šalitrošsal nem kommunikált.

Érdemes megjegyezni, hogy amennyiben valóban átalakítják a kormányt és kiegyeznek Huliak frakciójával, a számok terén is stabilizálhatja a kormány erőfölényét. Amennyiben ugyanis Huliakból miniszter lesz, a helyére az SNS egy lojális képviselőt delegálhat a parlamentbe – akár az önálló, kizárólag párttagokból álló frakciója is helyreállhat, hiszen az jelenleg csak egy kölcsönadott Smer-képviselővel éri el a minimális létszámot. A Hlas Ferenčák kinevezése esetén szintén egy nála sokkal lojálisabb képviselővel töltheti fel a frakcióját, a koalíciónak így legalább 77 képviselője lenne a törvényhozásban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?