A tavaly tragikus körülmények között elhunyt Aaliyah második albuma hamarosan a boltokba kerül. A fiatal énekesnő, aki 2001 augusztusában egy repülőgép-szerencsétlenség áldozata lett, jó néhány számot készített el még a baleset előtt, amelyeket kiadója, illetve családtagjai mindenképpen szerettek volna megjelentetni.
Új Aaliyah albumnovemberben
A tavaly tragikus körülmények között elhunyt Aaliyah második albuma hamarosan a boltokba kerül. A fiatal énekesnő, aki 2001 augusztusában egy repülőgép-szerencsétlenség áldozata lett, jó néhány számot készített el még a baleset előtt, amelyeket kiadója, illetve családtagjai mindenképpen szerettek volna megjelentetni. A korong, amely a vadonatúj slágereken kívül néhány régi dal remixelt változatát tartalmazza, november elején kerül a boltokba és valószínűleg nagy siker lesz, főleg az Egyesült Államokban, ahol még mindig sokan hiányolják a tragikusan elhunyt sztárt. A CD címe egyelőre még nem ismert. (zenenet)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2012. 08.19.
M. Knopfler: Kill To Get Crimson
2012. 08.19.
Továbbra is tart a harc
2012. 08.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.