A tavaly tragikus körülmények között elhunyt Aaliyah második albuma hamarosan a boltokba kerül. A fiatal énekesnő, aki 2001 augusztusában egy repülőgép-szerencsétlenség áldozata lett, jó néhány számot készített el még a baleset előtt, amelyeket kiadója, illetve családtagjai mindenképpen szerettek volna megjelentetni.
Keresés
Elkészült Missy Elliott új klipje
Missy Elliott a hírek szerint ismét nagyot alkotott. Nemrégiben leforgatott, sikergyanús „Work it“ című videója ugyanis az előzetes információk alapján kitűnően sikerült. A hiphop sztár a vadonatúj slágerhez tartozó anyagot Timbaland és Tweet segítségével készítette el.
Megjelent az új Roy és Ádám album
Közel két és fél éves kihagyás után megjelent Roy és Ádám vadonatúj albuma. A korongon, amely „Ahogy érzed“ címmel már kapható a boltokban, 18 új sláger kapott helyet. A fiúk szerint az aktuális anyag az eddigi legjobb és legérettebb lemez, úgyhogy ennek hallgatása mindenki számára melegen ajánlott.
Kool and the Gang: harc az AIDS ellen
A Kool and the Gang is csatlakozott azon előadók csapatához, akik szeretnének aktívan részt vállalni az AIDS ellenes kampányban. A csapat a nemes cél érdekében két ingyenes fellépést vállalt a kenyai fővárosban, Nairobiban.
A fiúk ringbe szállnak J.Lo-ért
P. Diddy továbbra is abban reménykedik, hogy egykori kedvesének, Jennifer Lopeznek előbb- utóbb megjön az esze és visszatér hozzá. A rapper szerint J.Lo ugyanis kizárólag mellette lehet boldog, éppen ezért nem is érti, hogy hogyan pazarolhatja el legszebb éveit Ben Affleckre.
Hamarosan indul a Deja vu-klub
A Deja vu polgári társaság a Diákhálózattal karöltve, és a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének támogatásásval hamarosan elindítja havi rendszerességgel működő zenés, műsoros klubestjeit a pozsonyi Hlava XXII. elnevezésű kávéházban.
Az iskolakerülők depressziósak
Azoknál a csendes gyerekeknél, akik nem zavarják a tanítást, nem hívják fel magukra a figyelmet, gyakori a lelki zavar, a félelem és a szorongás.
MOZI
POZSONY
HVIEZDA: Sexy Boys (amerikai) 16, 18, 20.30 OBZOR: XXX (amerikai) 15.30, 18, 20.15 MLADOSŤ: Vándormadarak (francia) 17.30, 20 ISTROPOLIS: XXX (amerikai) 15.30, 18, 20.30; 20 A kaptár (amerikai-angol-német) 17.15, 20.45 Az ember, aki ott se volt (amerikai) 17.30, 20.15 Mérges pókok (amerikai) 15.45, 19.15 IC.
SZĺNHÁZ
POZSONY
NEMZETI SZĺNHÁZ: Jótékonysági koncert 19 A.HA SZĺNHÁZ: Balkonsztori 19
KASSA
THÁLIA SZĺNHÁZ: Papa és mama bonyodalmai (vendégjáték Rimaszombatban) 19
NYITRA
ANDREJ BAGAR SZĺNHÁZ: A tér 18.30
MISKOLC
NEMZETI SZĺNHÁZ: A Miskolci Szimfonikus Zenekar hangversenye 19.30
Zárva lesz a kiállítás a várban
Pozsony. Mivel Rudolf Schuster köztársasági elnök október 16-án nevezi ki a kormány tagjait a pozsonyi várban, az épületben lévő Közép-Európa 1000 körül című kiállítás zárva lesz. (ú)