Az iskolakerülők depressziósak

Azoknál a csendes gyerekeknél, akik nem zavarják a tanítást, nem hívják fel magukra a figyelmet, gyakori a lelki zavar, a félelem és a szorongás.

Ez a kellemetlen állapot a diák személyiségének és lelki fejlődésének rovására megy, és az sem ritka, hogy a fiatal a szorongásai miatt magányossá válik.

A diákok gyakran nem azért válnak iskolakerülővé, mert nem akarnak tanulni, vagy nem érdekelné őket az iskola, hanem azért, mert valamitől, vagy valakitől félnek. „Az sem oldja meg a gondot, amikor a kis csellengőt elkapják a rendőrök. Az iskolakerülőket nem keresni kell, hanem meg kell találni a lazítás kiváltó okait. Ezt a jelenséget gyakran alábecsülik, nem tulajdonítanak neki kellő figyelmet“ – mondja egy németországi gyermekpszichológus.

Amíg a tanároknak túlzott követeléseik vannak a diákokkal szemben, addig a gyerek úgy tekint az iskolára, mint sikertelensége helyszínére, ahol diáktársai kinevetik, megalázzák, s ezek után már normális, hogy félni kezd. Az első jelek, amiből kiderül, hogy nincs minden rendben a fej- és hasfájás, étvágytalanság. Ezek a tünetek leginkább reggel, az iskolábamenés előtt lépnek fel, de este, hétvégén, az iskolai szünidő alatt, amikor már nincs „veszély“, elmúlnak.

Az ilyen esetben sajnos a diák nem tudja önerőből megoldani a gondjait, szakember segítségére szorul. Ha sokáig halasztja azt, hogy valamilyen bizalmas baráttal, megbízható tanárral vagy pszichológussal megbeszélje a problémáját, nagymértékben csökkenhet az önbecsülése, lelkibeteggé válhat. A szakemberek egyetértenek abban, hogy az iskolaköteles gyerekek 7 százaléka mély depresszióba sülylyedt az iskolai sikertelensége miatt. A kisiskolások között a fiúk félnek jobban, míg a pubertáskort elérve a lányok kezdenek el rettegni a sikertelenség és a megaláztatástól való félelem miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?