Schwerin. Szombat esti profi címmérkőzése után visszatért a börtönbe Jürgen Brahmer német nagyközépsúlyú ökölvívó. A 24 éves bokszolót 125 ezer eurós óvadék ellenében helyezték átmenetileg szabadlábra.
Keresés
FA Kupa: ismét indulhat egyetemi csapat
London. A Team Bath lehet 122 év után az első egyetemi labdarúgócsapat, amely szerepelhet az angol FA Kupában. Ez legutóbb az 1879/80-as kiírásban sikerült a Cambridge és az Oxford hallgatóinak. A Team Bath, miután legyőzte 3:0-ra a Newport County együttesét, bejutott a 4.
Nem hagyja magát a Hertha trénere
Berlin. Huub Stevens, a német Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője továbbra is elégedetlen a világbajnok brazil Luizaóval. A szakember felháborítónak tartja, hogy a 27 éves csatár különböző napilapoknak adott nyilatkozataival próbálja befolyásolni, és rábírni arra, hogy több bizonyítási lehetőséget kapjon.
Marcelo Riosnak nem kell az edző
Madrid. Legalább az idény végéig edző nélkül készül a versenyekre Marcelo Rios, az egykori világelső chilei teniszcsillag, aki nemrég vált meg állandó trénerétől, a brazil Ricardo Aciolytól. „Egyedül érkeztem Madridba, és nagyon jól érzem magam így.
Telt ház lesz a Bayern–Dortmund derbin
München. Majdnem egy hónappal a Bayern München–Borussia Dortmund mérkőzés előtt már minden jegy elkelt a labdarúgó Bundesliga őszi szuperrangadójára. A jelenlegi éllovas és a 2. helyen álló bajnokcsapat november 9-én csap össze az Olimpiai-stadionban, 63 ezer néző előtt.
Torontóban törlesztettek a Pingvinek
New York. Az NHL alapszakaszának rajtja előtt a látszólag végzetesen meggyengült Pittsburgh Penguinst a valószínű sereghajtók, míg a Toronto Maple Leafs együttesét a bajnokesélyesek között emlegették, s ennek megfelelően a kanadaiak 6:0-ra legázolták a nyitányon – méghozzá idegenben – a Pingvineket.
Walesben Trapattoni is elbukhat
Budapest. Ma újabb tizenhat mérkőzéssel folytatódnak a labdarúgó Eb-selejtezők. Komoly nemzetközi visszhangot két találkozó válthat ki: az eddig százszázalékos Ausztria a hollandokat fogadja, míg Olaszország Walesbe látogat. Ha az itáliaiak nem nyernek, könnyen lehet, már kapitány nélkül térnek haza.
EREDMÉNYEK – ESEMÉNYEK
A pozsonyi nemzetközi női tenisztorna nyitófordulójában: Kurhajcová–Pucsek 7:5, 6:3; Diaz-Oliva–Serna 6:2, 6:4; Benešová–Müller 6:2, 6:2; Grande–Garbin 6:2, 6:1.
A zürichi tenisztornán Daniela Hantuchová 7:6, 6:1-re verte Janette Husárovát.
A férfi kézilabda BL-ből kiesett Pov. Bystrica csapata az EHF Kupa 3.
A NIKÉ 42. JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA
Előkészületi futballmérkőzés: 178. Japán–Jamajka 1,5-3,5-5,6-1,1-2,15; 179. Lengyelország–Új-Zéland 1,4-3,6-7,1-1,05-2,35; 180. Svédország–Portugália 2,4-3-2,7-1,3-1,35; 181. Spanyolország–Paraguay 1,45-3,6-6,1-1,1-2,25.
Labdarúgó Eb-selejtezők: 191. Csehország–Fehéroroszország 1,15-5,8-11,1-0-3,75; 192.
Újabb zólyomi vereség
Pozsony. Tegnap a 15. felvonás találkozói voltak műsoron a jégkorong Extraligában.
TRENČĺN–MARTIN 7:1 (3:0, 1:0, 3:1); gólütők: Kukumberg (3.), Sejejs (5., 53.), Kováčik (13.), Melichárek (38.), Kóňa (49.), Galvas (49.), ill. Mahdalík (51.); 4000 néző.
SKALICA–ZVOLEN 3:2 (2:0, 1:1, 0:1); Višňovský (8.), Ružička (10.