Birmingham. Életképes hatos ikreket szült egy ápolónő az Egyesült Államokban. A négy fiú és két lány 26 és fél hétre született; a csecsemők súlya 532 és 784 gramm között van. A 27 éves Diamond Harrisnek már van egy hétéves fia. Elmondta, hogy teherbe esése előtt nemzőképesség-javító kezelést kapott.
Keresés
Törökországi vegyi veszély
Ankara. Riadókészültségbe helyezték a török rendőrséget, mert a CIA értesülése szerint mérgező vegyi vagy biológiai anyagot csempésztek az országba, s feltehetően az amerikai és orosz nagykövetség elleni támadásra készülnek. A CIA elképzelhetőnek tartja, hogy a török lakosságot fenyegető támadást is terveznek.
Petőfi Sándor ma délután indul
Pozsony. Petőfi Sándor hosszabb sétára indul – azok, akik ma délután a ligetfalusi parkba vetődnek, szemtanúi lehetnek az eseménynek.
Gyorsforgalmi út és új határátkelők
Pozsony. A főváros és Nyugat-Szlovákia figyelemreméltó eredményeket ért el, az ország keleti része továbbra is nagyon elmaradott. Az új kormánynak ezt a különbséget kell kiegyenlítenie – mondta Berényi József, amikor tegnap ismertette az MKP választási programjának regionális fejlesztési részét.
VÉLEMÉNYEK A PEDAGÓGUSHITELRŐL
A pedagógusok elsősorban lakásra költenék a pénzt. Katalin két éve tanít, és eddig még egy garzonra sem sikerült összespórolnia. Jó dolognak tartja a pedagóguskölcsönt, de szkeptikus, hiszen már csak egy éve van, amikor még rá is vonatkozik a törvény által meghatározott pályakezdő kategória.
Pedagógushitel: kölcsön a kezdéshez
Pozsony. Lakásvásárlásra, -felújításra és -berendezésre, illetve továbbképzésre használható fel a pedagóguskölcsön. A pályakezdő pedagógusok hitelalapjáról a parlament által jóváhagyott törvényt még az államfőnek is alá kell írnia, és a jogszabály a törvénytárban való megjelenésével lép hatályba.
Fennmarad a támogatás
Pozsony. Szlovákia déli járásaiban az országos átlagnál jóval nagyobb az érdeklődés az Állami Lakásfejlesztési Alap támogatásai iránt, az alap fenntartása így a hazai magyarság számára is rendkívül jó hírnek számít – állítja Kása Zoltán igazgató.
Brit igen a marihuánára
A brit kormány úgy hirdetett harcot szerdán az úgynevezett kemény drogok ellen, hogy enyhítette a "puha drognak" számító marihuánával kapcsolatos törvényeket. David Blunkett belügyminiszter erre vonatkozó nyilatkozata azonnal hatalmas vihart váltott ki mind a parlamentben, mind a parlamenten kívül.
Szlovákia - a múlt titkai
Szerdán a szlovák parlament szentesítette a Nemzeti Emlékezet Intézetének" (ÚPN) létrehozásáról rendelkező törvényt.
„Tüntetésnapok“ csütörtök és péntek
Csütörtökre két, péntekre egy tüntetést jelentettek be civil szervezetek, illetve magánszemélyek a fővárosban; a BRFK tudomásul vette a bejelentéseket, és biztosítja a rendezvényeket.