Moszkva belvárosában, a Novopuskinszkij téren "utcai népszavazást" tartottak kedden a vadkendernek és származékainak, a marihuánának és a hasisnak a legalizálásáról. Ez az első olyan akció, amelyet a könnyű drogok törvényi engedélyezése érdekében indítottak az orosz fővárosban.
Keresés
A kereszténység átverés!
A római pápa kijelentette: a kereszténység egy átverés - közölte az USA Today ma reggeli cikkében. Nemsokkal később kiderült: az oldalt hackerek támadták meg Ma reggel 7 óra 50 perckor hackerek törtek be az amerikai USA Today napilap weboldalára.
175 ezer forintos bírság Grespiknek
Grespik Lászlónak a februárban okozott autóbalesete miatt a 175 ezer forintos bírság és egyéb költségekkel együtt több mint 200 000 forintot kell fizetnie. A volt hivatalvezető figyelmen kívül hagyott egy elsőbbségadás kötelező táblát, és személyi sérüléses balesetet okozott.
Repülőgép elé vetette magát az öngyilkos
Három órára lezárták kedden a temesvári repülőteret, mert a légikikötő egyik alkalmazottja egy leszállás után a betonon rohanó repülőgép elé vetette magát.
Medgyessynek is nyilatkoznia kell vagyonáról
Az Országgyűlés mentelmi bizottságának MSZP-s elnöke - egy fideszes beadvány nyomán - levélben kérte Medgyessy Péter miniszterelnököt arra, hogy öt napon belül nyilatkozzon a vagyonnyilatkozatával kapcsolatos kezdeményezésről. Ha nem teszi meg, eljárás indulhat ellene.
Lemondott az MTV elnöke
Lemondott az MTV elnöki posztjáról Mendreczky Károly. Mendreczkyt több támadás érte az MTV választási műsorainak elfogultsága és a tévé rossz gazdasági helyzete miatt.
Lekvár miatt ürítették ki a Los Angeles-i repülőteret
Egy gyanús táska miatt ürítették ki a Los Angeles-i Nemzetközi Repülőteret hétfőn. A csomagot átvilágító őr bombát sejtett, ezért azonnal kiürítették az indulási terminál nyugati részéből.
Alföldi elhagyná az RTL Klubot
A Blikk információi szerint Alföldi Róbert, a Reggeli műsorvezetője elhagyni készül az RTL Klubot. Stohl távolmaradásával együtt így nehéz helyzetbe kerülhet a műsor.
Alföldi egyelőre nem kívánt nyilatkozni a hírről, miszerint otthagyná eddigi csatornáját és a tv2-höz szegődne.
Már rács mögött van a móri gyilkos?
A móri rablógyilkosság után felállított különleges nyomozócsoport közreműködésével elfogott tizenöt régóta körözött veszélyes bűnöző közül hét akár maga is elkövethette a magyar kriminalisztika eddigi legbrutálisabb bűntettét – közölték rendőrségi források.
Szigorítják az amerikai hackertörvényt
Az amerikai képviselőház hétfőn elsöprő többséggel megszavazta a számítástechnikai bűnözés - az elektronikus terrorizmus, a számítógépes vírusterjesztés, illetve más "internetes behatolások" - elleni hatósági felderítő tevékenység erősítéséről, illetve a számítógépes bűncselekmények büntetésének meg