Pozsony. Rudolf Schuster államfő újratárgyalásra ugyan visszaadta a parlamentnek az üzletláncokról szóló törvényt, azonban az élelmiszer-ipari termelők és az üzletláncok képviselői közötti álláspontok közeledtek egymáshoz.
Keresés
Rövidesen telítődik a mobilpiac
Pozsony. Az Orange Slovensko (a korábbi Globtel) május végétől Szlovákia legnagyobb távközlési vállalatának számít, ugyanis ügyfeleinek száma megelőzte a Szlovák Távközlési Vállalat (ST) klienseinek számát.
Súlyos büntetések a csalóknak
Washington. Az amerikai szenátus hétfőn egyhangúan elfogadta a számviteli eljárások reformját célzó törvénytervezetet. Ez súlyos büntetéseket irányoz elő az adócsalást elkövető cégek vezetőinek. A szenátus szigorát a sorozatos könyvelési csalások váltották ki.
Kutyahúst fogyasztottak
Igló. Ellopott, fejszével agyonvert, feldarabolt, majd elfogyasztott egy német juhászkutyát két korompai fiatalember. A 21 és 23 éves férfi egy vasútállomás melletti családi ház udvarából csalta el előre kiszemelt áldozatát. A kutyatolvajok később bevallották tettüket. A kutya tulajdonosa szerint 5500 korona kár érte.
Esküvő a tornai vár romjai közt
Torna. Ma délután esküvő lesz a tornai vár romjai között. A polgármester szerint évszázadok óta nem volt példa ilyesmire, bár egykor gyaníthatóan zajlottak ott esketések. Bartók László elmondta, nem helyi lakosok kelnek egybe. „Néhány hete jelentkezett egy bazini pár.
MIBEN NEM SEGĺTHET A KONZUL?
nem nyújthat ügyvédi szolgáltatásokat
nem „hozhat ki” valakit a börtönből
nem avatkozhat bele a bűnügyi szervek munkájába
nem tud jobb elbánást biztosítani börtönökben vagy kórházakban
nem fizetheti ki a kórházi, szállodai vagy egyéb számlákat
nem nyújthat szállást, munkát, nem tud segítséget nyújtani munkavállaláshoz
MIBEN SEGĺTHET A TURISTÁKNAK A HELYI SZLOVÁK KONZUL?
u pótútlevelet állíthat ki az ellopott, elvesztett helyett
értesítheti itthon maradt rokonainkat, ismerőseinket, akik pénzt küldhetnek számunkra
értesítheti az itthon maradtakat, ha baleset, haláleset történt, tanácsot adhat az ügyintézésben
javasolhatja, ajánlhatja helyi ügyvédek, tolmácso
Ha üdülni indulunk, akkor biztosítással biztonságosabb az út
Pozsony. A szlovákiai autóbusz hétvégi balesete és a turisták kálváriája újra megmutatta, hogy nem mindig jó úton lenni, és a legjobban sikerült kirándulást is elronthatja egy baleset vagy egy ellopott útlevél.
Holnap hozzák haza Ivan Lexát
Pretoria/Pozsony. Holnap szállítják haza a szlovák titkosszolgálat volt igazgatóját Dél-Afrikából. Ezt megerősítette Ivan Šimko belügyminiszter is. Szlovákiai őrizetbe vételéről a bíró dönt, az sem kizárt, hogy ezért össze kell hívni a parlament rendkívüli ülését.
Csak leszálltak...
24 órán belül három utasszállító gép hajtott végre kényszerleszállást Oroszországban műszaki problémák miatt. Egyik esetben sem sérült meg senki. A legveszélyesebb landolás Irkutszk repterén történt hajnalban.