Új templom a füleki reformátusoknak

Fülek. Templomot szenteltek tegnap Füleken. Az 1998-ban kezdett építkezés eredményeként a városképbe kellemesen illeszkedő, modern, mutatós, szép külső és belső építészeti megoldásokkal megtervezett templom áll ezentúl a helyi reformátusok rendelkezésére.

Fülek. Templomot szenteltek tegnap Füleken. Az 1998-ban kezdett építkezés eredményeként a városképbe kellemesen illeszkedő, modern, mutatós, szép külső és belső építészeti megoldásokkal megtervezett templom áll ezentúl a helyi reformátusok rendelkezésére. Az ünnepi istentiszteleten a Gömöri Református Egyházmegye csaknem teljes lelkészi kara megjelent. Sokan ez ünnepi alkalom miatt látogattak haza. Az ünnepség kezdetén a losonci női kar, a füleki férfikórus és női énekkar együttesen énekelte a több mint négyszáz fős ünneplő közönséggel a Szózatot és a reformátusság himnuszának tartott 90. zsoltárt. Benko Pál gondnok köszöntő szavai után Erdélyi Géza református püspök áldotta meg a templomot és adta át a híveknek. Az ünnepi istentiszteleten a katolikus és evangélikus egyház helyi képviselői is részt vettek. Miklós István esperes ünnepi prédikációjában minden adakozónak, segítőnek, minden jó szándékú támogatónak megköszönte a segítséget, külön kiemelve Orbán Viktor volt magyar miniszterelnöknek és Németh Zsolt volt államtitkárnak a templomépítésben vállalt szerepét. A város képviseletében jelen volt Fejes Lajos polgármester és a városi hivatal alkalmazottainak nagy része. A város az elmúlt évben anyagiakkal, munkaerővel és gépekkel is hozzájárult a füleki reformátusság új templomának építéséhez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?