Rosszabbra várva

Pozsony. A lakosság nagy része az infláció növekedésétől tart – derül ki a Közvélemény-kutató Intézet október elején végzett felmérésének eredményeiből.

Pozsony. A lakosság nagy része az infláció növekedésétől tart – derül ki a Közvélemény-kutató Intézet október elején végzett felmérésének eredményeiből. A fogyasztói barométer szerint július óta 26-ról 40 százalékra emelkedett azok aránya, akik úgy vélik, hogy az elkövetkező időszakban nagyobb lesz az áremelés mértéke, mint eddig. A borúlátók hányada egyébként 2001 januárja óta most a legnagyobb: a múlt év elejétől végzett felmérések „elégedetlenségi” átlagát mintegy tíz százalékponttal haladja meg. Októberben ugyanakkor növekedett azok aránya, akik elégedettebbek voltak háztartásuk pillanatnyi anyagi helyzetével, mint korábban. A némileg kedvezőbb összkép azzal függ össze, hogy a közelmúltban emelkedtek a reálbérek. Egyébként most októberben fordult elő először, hogy nem azok vannak a legtöbben, akiknek romlott a helyzetük. Ugyanis ugyanúgy 41 százaléknyian vannak, mint azok, akik szerint helyzetük lényegében nem változott (tehát ha nem javult is, legalább nem romlott). Kissé mások az arányok a várakozásokat illetően. Az elmúlt bő egy évben azok voltak a legtöbben, akik a jövőben legalább változatlan helyzetet reméltek, viszont októberben azok kerültek az „élre”, akik helyzetük roszszabbodásától tartanak. (s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?