Tapaszok és reformok

Nem tudom, mennyire sokkolta koalíciós partnereit az ANO ötlete, de elsőre úgy tűnt, se köpni, se nyelni nem tudtak. Ruskóék kitalálták, hogy a képviselők mandátumuk lejárta után ne kapjanak 180 ezer koronás lelépőt, sőt a számítógépeikről is mondjanak le négy év után.

Nem tudom, mennyire sokkolta koalíciós partnereit az ANO ötlete, de elsőre úgy tűnt, se köpni, se nyelni nem tudtak. Ruskóék kitalálták, hogy a képviselők mandátumuk lejárta után ne kapjanak 180 ezer koronás lelépőt, sőt a számítógépeikről is mondjanak le négy év után. Mi több, a parlamenti büfé árkedvezményeit is jó lenne eltörölni, hiszen vérlázító, hogy egy képviselő, akinek fizetése többszöröse az átlagpolgárénál, fele áron vehessen kompótot vagy rántott sajtot. A spórolási ötletek Pandora-szelencéjét Palko KDH-s belügyminiszter nyitotta meg, aki beintett a kormány tagjainak: nem kapnak új luxusautókat, amíg a meglevők üzemképesek és biztonságosak.

Szó se róla, szimpatikus versengés vette kezdetét, ki tud több mézesmadzagot vetni a választópolgár elé. Ha nem kellene kivárni a száz nap türelmi időt, azt is mondhatnánk, hogy a koalíciós pártok már kormányzásuk első heteiben elkezdték a kampányolást a következő választásokra. De ne gonoszkodjunk. És főleg ne kételkedjünk a jobboldali kormány jó szándékában, amely az ország tízéves fennállása óta először, úgy tűnik, komolyan gondolja az államháztartás rendbetételét.

Van azonban egy komoly szépséghibája az egész nekibuzdulásnak. Ezek az „intézkedések” valahogy nincsenek arányban a polgárt fojtogató restrikciókkal, akivel a tíz év szabadrablásának következményeit fogják megfizettetni. Mert lehet, hogy sok pénzt fog megspórolni az államkasszának az igazgatótanács-tagok díjazásának lefaragása, a parlamenti képviselők és a kormánytagok külföldi útjainak visszaszorítása, mégis tartok tőle, hogy ettől nem sok rászoruló fog jóllakni. Ha a munkaügyi miniszter a csellengők dolgoztatásában látja az ország jólétét, s ha az egészségügyi reform azzal kezdődik, hogy kétszer fizettetik meg velem az ehetetlen kórházi kaját, s ha a megyerendszer mellett még sokáig helyén marad a járási hivatalnokok siserehada, s ha a csődtörvény mellett nincs igazi fejlesztési program, akkor csak mosolyogni lehet ezen a vehemencián. De ne legyünk borúlátóak. Tíz évre újabb tíz év jön, s majd a fiaink és az unokáink turkálhatnak a bőség kosarában. Persze elsősorban a privatizőrök s a milliós áfákkal kártyázók fiai és unokái.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?