Zürich. Csütörtök, öt perccel múlt tizenkét óra. A SkyEurope Zürich és Pozsony között közlekedő repülőgépébe belép Ivan Lexa, akit a Dél-afrikai Köztársaságból két rendőr kísér. Lexa szinte a felismerhetetlenségig lefogyott, haja rövidre nyírva. Kötetlenül beszélget az afrikaiakkal.
Keresés
Lexa lefogyva landolt
Pretoria/Pozsony. Több mint két esztendő bujkálás után tegnaptól ismét Szlovákiában van Ivan Lexa, a titkosszolgálat volt vezetője, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom parlamenti képviselője.
Isten, szex, munkakeresés
"Gyönyörű csillagos éjszakánk lesz itt együtt" - búgja a konferanszié. Ijedtség az arcokon, nem akarunk itt éjszakázni, bevásárlóközpont terasza, induló vonatok, MÁV-szignál percenként, szuperlatívuszok, állítólagos fiatal tehetség.
Istenkáromlásért halál
Krisztusnak hitte magát, ezt meg is mondta. Mi több, azt is, hogy az iszlám hamis vallás. A dolgok jelenlegi állása szerint lógni fog. A 40 éves Anwar Keneth 2001-ben levélben tudatta a helyi imámmal, hogy ő Jézus Krisztus, és hogy az iszlám hamis vallás.
Matthäus lehet a magyar válogatott szövetségi kapitánya
Lothar Matthäus egy német újságnak úgy nyilatkozott: az MLSZ vezetői azt szeretnék, hogy ő legyen a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
Zsákba kötve végeznek ki egy homoszexuális gyilkost
Zsákba kötve egy szikláról dobnak le Iránban egy gyilkost, aki megerőszakolta, majd megölte 16 éves unokaöccsét. Egy iráni lap szerint a gyilkost tavaly tartóztatták le Mashad városában. A vád szerint elcsábította a kamasz fiút, aki segédként dolgozott az ácsműhelyében.
Lexa börtönben várja a tárgyalást
Dél-afrikai Köztársaság rendőrsége hazaszállíttatta és csütörtökön délután a pozsonyi repülőtéren átadta a szlovák hatóságoknak Ivan Lexát. A volt parlamenti képviselő három éves bujkálás után került a hatóságok kezére.
Szabad a szex a Big Brotherben
Szexuálisan szabad lesz a pálya a magyar Big Brotherben. Dohányozni is lehet majd, sőt alkoholt is kortyolhatnak a résztvevők, de ehhez jól kell majd megoldani a feladatokat. Kábítószerről azonban szó sem lehet. Aki bejut a Big Brother-házba, jó, ha mindezt tudja.
Lexa repül
Már úton van az a repülőgép, amelyen a volt titkosszolgálati vezetőt szállítják előbb Zürichbe, majd ott egy menetrendszerű járattal Pozsonyba. Ivan Lexa „gépe“ várhatóan 13:30-kor landol a pozsonyi repülőtéren.
Kanada dekriminalizálhatja a marihuána-fogyasztást
Alig egy héttel azután, hogy Nagy-Britannia bejelentette, nem üldözik tovább a marihuána-fogyasztókat, hasonló lépést fontolgat a kanadai kormány.