Dale Watson, az amerikai Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI) terrorizmusellenes részlegének vezetője úgy hiszi, hogy Oszama bin Laden, az al-Kaida terrorista hálózat vezetője már halott.
Keresés
Meghalt egy 7 éves fiú a Tour de France-on
Meghalt egy 7 éves fiú a 89. Tour de France 10. szakaszán. A versenyzők előtt haladó reklámkaraván ütötte el a kisgyereket, akit azonnal a bordeaux-i korházba szállítottak, de az életét nem tudták már megmenteni.
NÁRODNÁ OBRODA
A nagyszombati egyetem az új felsőoktatási törvényt megkerülve továbbra is pénzt kér a levelező tagozatra jelentkező hallgatóktól, olvasható a szlovák napilapban.
Mire jó a nővérek kamarája?
A parlament által tavasszal elfogadott, az egészségügyi nővérek jogállását meghatározó törvény több tekintetben is hátrányos a nővérek számára. Kötelezővé vált például a kamarai tagság. A nővérek kamarájába az egyszeri belépési díj 1500, az éves tagdíj pedig 340 korona.
Pozsonyi aszfaltbetyár
Tikkasztó péntek délután a Pozsonyból kivezető Szenci úton. Ameddig csak a szem ellát, kilométeres kocsisorok kígyóznak. Káromkodó, kiabáló sofőrök, a hőségtől tikkadt, mereven maguk elé bámuló utasok.
Megrendült a bizalom
Lám, még a követendő példának tartott Egyesült Államok gazdasága is megbotlik, pedig a közmondásbeli lónál is több lábon áll. Az USA esetében most nem a szokásos és kiküszöbölhetetlen ciklikus válságról, hanem ennél is rosszabbról, bizalmi válságról van szó.
Látszatpártok Oroszországban
A közelmúltban két új párt alakulását jelentették be Moszkvában. Az Élet Pártja elnevezésű gyülekezet roppant tiszteletreméltó, ám politikainak nehezen minősíthető célt tűzött maga elé: az átlagéletkor meghosszabbítását, különös tekintettel a férfi lakosság riasztóan magas halálozási mutatóira. A másik pártot Leonyid Brezsnyev unokája, Andrej jegyeztette be: ő a nagypapa örökségét folytatná mint „új kommunista”.
Bordás Sándor pszichológust
Mi lenne az emberiség reakciója, ha a földönkívüliek egy nap megérkeznének a Földre?
Valószínűleg nagyon megijednének az emberek, vagy legalábbis hirtelen reakciókat váltana ki bennük. Ez különben egyénenként eltérő.
Mély nyomokat hagynak
Mindenki másra emlékszik vissza: a kellemetlen orvosi vizsgálattól az egészen kellemes szexuális érintkezésig.
Világméretű félelmet okoznának
Az Egyesült Államok felnőtt lakosságának több mint a fele meg van arról győ-ződve, hogy a földönkívüliek igenis megérkeztek bolygónkra, köztünk élnek, meg sem lehet őket különböztetni, normális ember benyomását keltik. 1947 óta veszik komolyan az USA-ban az UFO-kérdést.