Pozsony. A Szlovák Vasutak első 5 havi vesztesége eléri az egymilliárd koronát, azonban még ez is 401 millió koronával alacsonyabb, mint amivel a vállalat valóban számolt. Bevételei az említett időszakban 5,17 milliárd koronát tettek ki.
Keresés
A villamos művek nagy tartozása
Pozsony. A Szlovák Villamos Műveknek az év végéig 10 milliárd koronányi tartozásukat kell visszafizetniük. A vállalat vezetése ugyan a hitel visszafizetésének többféle módjára is javaslatot tett, a hitel-visszafizetés legfontosabb módjának azonban továbbra is az állami hitelgarancia-vállalás kihasználását tekintik.
Marad a tartós hőség
Az elmúlt héten átlagosan 30 fok fölötti átlagos hőmérsékletet mértek, miközben a csapadékmennyiség Nyugat-Szlovákiában 13 mm volt, Közép- és Kelet-Szlovákiában 10-27 mm.
Milliárdokat csaltak ki
Pozsony. Az AGW KFT. pénzügyi szolgáltató csalással vádolt ügyvezetője, Matúš Grega a cég mintegy 13 ezer ügyfelének összesen 1,857 milliárd koronás kárt okozott azzal, hogy a csendestársi szerződést aláíró betéteseinek 39,7%-os kamatot ígért, amit később képtelen volt teljesíteni.
Csupán átmeneti korlátozásról van szó
Pozsony. A szlovák Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ipari Felügyelet (ŠVPS) átmenetileg általános tilalmat rendelt el a Európai Unióból irányuló vágósertés, sertéshús és -készítmények behozatalára.
Brüsszeli befolyásolás
Pozsony. Rudolf Schuster államfő tegnap írta alá azt a törvényt, amelynek értelmében szeptembertől hatályát veszíti a Szlovákiában a befektetőknek komoly adókedvezményeket, adóelengedést nyújtó törvény.
Kártyás külföldi hívás
Pozsony. A Szlovák Távközlési Vállalat a részleges privatizációja és a távközlési piac közelgő liberalizációja ellenére sem hajlandó lényegesen csökkenteni az árait, így azok, akik sokszor és sokat kénytelenek külföldre telefonálni, a hónap végén több ezer koronás telefonszámlát fizethetnek.
Újabb sztrádaszakaszt adnak át
Pozsony. A Jozef Macejko közlekedési és távközlési miniszter leváltását kiváltó, a könnyű motorvonatokra kiírt tender ügyében július végéig, a Közbeszerzési Hivatal álláspontjának közzétételéig nem lesz érdemi változás – mondta Ivan Mikloš, a közlekedési tárcát is felügyelő miniszterelnök-helyettes.
Gyógyszerészsztrájk – vádol a tárca
Kassa/Dunaszerdahely/Galánta/Vágsellye/Pozsony. „A szlovákiai polgárok okosabbak, mint országuk kormánya” – állítja a kassai regionális gyógyszerészkamara elnöke, aki szerint a páciensek megértették a tegnapi háromórás sztrájk okait, és nem dörömböltek a bezárt patikák ajtaján.
Újabb autóbusz-baleset Romániában
Fülek. Súlyos balesetet szenvedett tegnapra virradó éjszaka egy füleki utazási iroda autóbusza. A bolgár tengerpart felé tartó jármű egy előtte haladó kamionnal ütközött a Bukarest felé vezető úton. Életét vesztette az egyik buszsofőr, az éppen pihenő füleki Mede Gyula, az utasok közül senki sem sérült meg.