Madrid. A madridi kormány üdvözölte azt a brit javaslatot, hogy a Gibraltáron lévő katonai támaszpontot NATO-bázissá alakítsák át, amelyet a szövetség minden tagja igénybe vehetne, tehát Spanyolország is. Ana Palacio, a spanyol diplomácia vezetője közölte: arra várnak, hogy London előterjessze új javaslatát.
Keresés
Irak nincs napirenden
London. Nem áll küszöbön egy Irak elleni támadás – jelentette ki tegnap a brit miniszterelnök. Tony Blair újságírók előtt kifejtette, hogy „ez még nem küszöbönálló, még nem vagyunk döntéshelyzetben. Számtalan dolgot még meg kell fontolni, mielőtt döntést lehetne hozni”.
Oroszországnak túl sok a baja
Moszkva. Oroszország, az Egyesült Államok és Európa egyetért abban, hogy a közel-keleti válságot nem lehet erő alkalmazásával rendezni.
Mennyit ér a BT ítélete?
New York/Tel-Aviv. Súlyos bírálatokkal illették Izraelt a keddi gázai légicsapás miatt az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) tagországai, a testület rendkívüli ülésén.
Lexa egyelőre sajtónyilvánosság nélkül
Pozsony. Indokolt esetben engedélyezhetik, hogy Ivan Lexa a havi egynél többször is látogatókat fogadhasson, a döntés azonban teljesen a börtönigazgató hatáskörébe tartozik – mondta tegnap Anton Fábry, a büntetés-végrehajtási intézetek főigazgatója.
Kassa tiltakozik az AGW követelése miatt
Kassa. Matúš Grega, az összeomlott AGW pénzügyi szolgáltató ügyvezetője a társaság minapi közgyűlésén kijelentette, hogy Kassa város mintegy 1 milliárd koronával tartozik a társaságnak.
Egyre húzódik az államkincstár ügye
Pozsony. A pénzügyminisztérium az államkincstár számítógépes rendszerének leendő szállítóját közérdekbe ütköző módon választja ki – mondta Boris Kekeši, az IBM Slovensko vezérigazgatója.
Lezárulhat a régiópolitika fejezete
Eperjes. Szlovákia hétfőn a régiópolitika uniós előcsatlakozási tárgyalási fejezetét is lezárhatja – közölte Ján Figeľ külügyi államtitkár, Szlovákia EU-csatlakozási főtárgyalója.
Španírnak nem kell a Mečiartól kapott díj
Pozsony. Visszaküldi a korábbi miniszterelnöktől, Vladimír Mečiartól 1995-ben kapott Ľudovít Štúr Díjat Milan Španír, a HZDS-hez közeli Nový deň napilap volt szerkesztője. A díjat a nemzeti eszmék terjesztéséért kapta, de most már nem tartja megtiszteltetésnek, hogy éppen Mečiar kezéből vehette át.
Szlovák–magyar védelmi tárgyalások
Besztercebánya. A NATO-csatlakozással kapcsolatos időszerű feladatokról kezdett tegnap kétnapos tanácskozást a szlovák–magyar vegyes bizottság Fehér József magyar honvédelmi államtitkár és vendéglátó, Jozef Pivarči részvételével.