Kilenc külföldi őrizetben

Jeruzsálem. Izraeli katonák tegnap kilenc külföldit, köztük három amerikait vettek őrizetbe: az illetők mintegy 100 palesztinhoz csatlakozva igyekeztek megakadályozni az izraeli és a palesztin területeket elválasztó védőfal felhúzását a Jordán folyó nyugati partvidékén fekvő Tulkarem város közelében.

Jeruzsálem. Izraeli katonák tegnap kilenc külföldit, köztük három amerikait vettek őrizetbe: az illetők mintegy 100 palesztinhoz csatlakozva igyekeztek megakadályozni az izraeli és a palesztin területeket elválasztó védőfal felhúzását a Jordán folyó nyugati partvidékén fekvő Tulkarem város közelében. Szemtanúk szerint az amerikaiak mellett spanyol, brit, ír, kanadai és svéd tiltakozók is voltak. Az izraeli katonai szóvivő szerint a tüntetők összecsaptak az izraeli katonákkal, és köveket is dobáltak. Izrael hat hónappal ezelőtt látott hozzá a védőfal, s ennek keretében a biztonsági kerítések felállításához, annak érdekében, hogy elejét vegye palesztin fegyveresek Izraelbe szivárgásának.

Jasszer Arafat palesztin vezető mostani tartózkodási helye, a ciszjordániai Rámalláh kedvezőbb Izrael számára, mint száműzése a palesztin önkormányzati területekről – mondta tegnap az izraeli hadsereg egyik magas rangú tisztségviselője. „Minden szakértő egyetért abban, hogy meg kellene szabadulnunk Arafattól. Nincs vita a témában, a kérdés csak az, hogyan” – állította. Az új izraeli külügyminiszter, Benjamin Netanjahu, aki egyszerre pályázik a jobboldali Likud vezetői tisztségére és a miniszterelnöki posztra, Ariel Saron helyére, a héten szintén kijelentette: első dolga lesz, ha hatalomra kerül, hogy száműzze Arafatot. Saron nem ért egyet az Arafat kiutasítását követelőkkel, főleg azért, mert megígérte az USA-nak, hogy nem nyúl Arafathoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?