Hat hónap alatt hetedszer törték fel és csúfították el hackerek a RIAA.org - az Amerikai Lemezkiadók Szövetségének - weboldalát.
Keresés
Bush helyesli a halálbüntetést
George W. Bush amerikai elnök szerint a halálbüntetés hatékony eszköz a bűnelkövetéstől való elrettentésre. Az elnök véleményét Ari Fleischer, a Fehér Ház szóvivője ismertette.
Eminem tarolt
Eminem négy jelölésből négy, az új csillag, Ashanti öt jelölésből két díjat nyert a Los Angelesben tartott American Music Awards díjkiosztó gáláján.
Helyi idő szerint hétfőn este 30. alkalommal adták át a díjakat a Los Angeles-i Shrine Auditoriumban.
EL PAĺS
„A NATO-nak többnek kell lennie pusztán haszonelvű, ad hoc szövetségnél ahhoz, hogy fejlődhessen” – állapította meg Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai képviselője, volt NATO-főtitkár a spanyol lap tegnapi számában Az Egyesült Államok és Európa közötti, lehetséges szakítás magjai címmel
Nem véd az új tető?
„A házat le kell bontani, mert rosszak az alapok” – jelentette ki minap a magyar külügyminiszter. Sőt román kollégájával az új alapelvekről már meg is egyezett, és minden szomszéddal egyetértésre akar jutni. Beleborzongtam. No nem abba, hogy egyetértésre akar jutni, hanem abba, hogy milyenek lehetnek az új alapok.
Víájpík a házban
A két valóságshow megállíthatatlan, ki nem fogynak az ötletekből, és megint lehet esemesezni, telefonálni.
Kell a fekete vonat!
Aligha tartalmazott elmélyült elemzést az az előterjesztés, melynek alapján a kormánytagoktól elvárták, szó nélkül bólintsanak rá a vasúti szárnyvonalak megszüntetését célzó koncepcióra.
Václav Havel nyugdíjas tervei
Václav Havel azt állítja: most ugyan elsősorban pihenni akar, de nem zárja ki, hogy később nem hivatalos formában politikai megbízatásokat, közvetítő szerepet is vállal. „Szeretnék egy időre egyedül maradni, olvasni, átgondolni néhány dolgot, esetleg valamit írni is. És szívesen utaznék.
Václav Havel, a veterán államfő
Václav Havel Európában minden bizonnyal a veterán államfők közé tartozik. Bár néhány egykori sorstársának megbízatási időszakát már semmiképpen nem fogja túlszárnyalni Csehszlovákia, majd Csehország legmagasabb tisztségében eltöltött majdnem 13 évével, jelenleg vitathatatlanul öreg kontinensünk legrégebben szolgáló köztársasági elnöke.
Coulthard még mindig derűlátó
London. Sokakkal ellentétben a McLaren-Mercedest erősítő David Coulthard még mindig bízik abban, hogy világbajnokként fejezheti be Forma–1-es pályafutását. „A tények erősítik a hitemet. Már többször előztem meg Michael Schumachert, számos futamot megnyertem.