A grúz alkotmánybíróság kedden közölte, hogy elutasította Szalome Zurabisvili elnök keresetét az októberi parlamenti választás eredményének megsemmisítésére.
Keresés
Gazdatüntetések kezdődtek Lengyelországban
Forgalomlassító gazdatüntetések kezdődtek kedden a lengyelországi közutak több szakaszán az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur szabadkereskedelmi övezet tagállamai között kötendő együttműködési szerződés miatt – közölte a Polsat News lengyel kereskedelmi hírtelevízió helyszíni tudósításban.
A jegybank elnökének védőügyvédje továbbra is az eljárás megszüntetését szorgalmazza
Specializált Büntetőbíróság annak ellenére sem állította le a jegybank elnöke ellen folyó eljárást, hogy a védelem elévülésre hivatkozva annak megszüntetését kérte. Mularčík szerint az illetékes bíró, Milan Cisarik lépései teljesen váratlanok és egyáltalán nem szokványosak.
Mintegy 300 milliárd euró kárt okoz évente a szárazság a Földön
Mintegy 300 milliárd euró kárt okoznak évente a Földet sújtó szárazságok – figyelmeztetett az ENSZ kedden közzétett jelentésében, amelyet a 16. Biodiverzitás Konferencia (COP16) második napján mutattak be a szaúd-arábiai Rijádban.
PS: A drágulás és a káosz költségvetését fogadta el a kormány
A drágulás és a káosz maradi költségvetését fogadta el a kormány – véli az ellenzéki Progresszív Szlovákia (PS). A párt érthetőnek tartja, hogy szinte mindenki tiltakozik egy ilyen büdzsé ellen, a szakszervezetektől kezdve a pedagógusokon, egészségügyi dolgozókon és rendőrökön át a kulturális területeken dolgozókig.
Nézzen magyar filmeket ingyen!
Több, mint 450 magyar film vált ingyenesen elérhetővé a Nemzeti Filmintézet streaming platformjának kínálatában, egészen január 6-ig. Regisztrációt követően a filmio.hu oldalon olyan legendás alkotásokat nézhetünk meg, mint a Dögkeselyű, a Macskafogó, a Fehérlófia, a Roncsfilm vagy a Moszkva tér.
Megvan melyik a legjobb kórház Szlovákiában, a betegek elégedettebbek, mint a szakértők
Idén újra kiadta a szlovákiai kórházak rangsorát az INEKO, a Gazdasági és Szociális Reformokért Intézet, amelyet a 2020-2023-as időszak adataira épített. Az értékelés szerint a kórházak teljesítménye javult a járvány óta eltelt időszakban, de még mindig nem éri el a járvány előtti szintet. A betegek viszont egyre elégedettebbek a kórházi kezeléssel.
Rendkívüli hadiállapotot rendelt el a dél-koreai elnök, a parlament azonban megszüntette azt
Jun Szogjol helyi idő szerint késő este televíziós beszédében szólt a lakosokhoz. Az elnök az észak-koreai kommunista erők elleni védelemre, valamint az államellenes elemek eliminálására hivatkozva hirdetett hadiállapotot.
Bedrogozott füleki fiatal bukott le egy Ausztriából lopott BMW-vel
A BMW X4-es megtalálására nemzetközi keresőakciót indítottak.
Megkezdődött a téli szezon, nézzük hová mehetünk síelni
Elkezdődött az idei síszezon, Szlovákiában pedig elsőként a Donovaly síközpont nyitotta meg a kapuit múlt pénteken. De mikortól látogathatjuk a többit, és milyen árakra számíthatunk? Nézzük!