Súlyos közlekedési balesetről számolt be a rendőrség a közösségi hálón.
Keresés
Órákat várt Monika a reptéren, csillagászati összegekért kellett vásárolnia
Sok Olaszországba tartó szlovákiai nyaraló élt át kellemetlen órákat a reptereken. Egyikük beszámolt ezen tapasztalatairól.
Hezbollah: A libanoni harcok lezárásához gázai tűzszünet kell
A libanoni-izraeli határon zajló harcok lezárásához tűzszünetre van szükség a Gázai övezet – jelentette ki a Hezbollah libanoni fegyveres mozgalom helyettes vezetője kedden.
„Gusztáv vagyok, alkoholista”
Két idősíkon utazunk ebben az előadásban: a gyerekkortól a felnőttkorig, illetve a rehabilitációs intézetbe való megérkezés pillanatától addig az állapotig, mely már közelít a megbékéléshez. Szülővárosában mutatta be Molnár Gusztáv a Levél anyámhoz című színpadra adaptált önvallomását.
Újabb részletek: felakasztotta magát az apa – lányát halálra késelve találták meg
Besztercebánya egyik társasházában kedden kora reggel rendkívüli tragédia történt, amelyben az idős Ján (†85) és fogyatékkal élő lánya (†58) vesztette életét.
ROBELSHOES - Vevőink elégedettsége adja a motivációt
A Robelnél úgy gondoljuk, hogy a megfelelő cipő nem csak az öltözéket koronázza meg, hanem segít az önkifejezésben és magabiztosság ad a viselőjének. Ezért rendkívül fontos számunkra, hogy olyan neves gyártók cipőt kínáljuk a vásárlóinknak, amelyek minőségi, kényelmes és divatos lábbelijeikről ismertek.
Bővítették a kolumbáriumot Vágsellyén
További három urnafallal bővítették a városi köztemetőben 2022-ben átadott kolumbáriumot. Koller Erika városi szóvivő tájékoztatása szerint egy urnafülkébe legfeljebb négy urnát lehet elhelyezni. Egy év leforgása alatt 48 urnafülke bérbevételét igényelték az elhunytak hozzátartozói a járási székhelyen.
Itt a cukkiniszezon – elárulunk néhány hasznos trükköt!
A cukkini az úgynevezett nyári tökfélék közé, botanikailag a cucurbita pepo – azaz a közönséges sütőtök – elnevezésű fajhoz tartozik. A cukkinin kívül ide sorolható még a patisszon, a spagettitök és néhány dísznövénytípus is.
46 évvel ezelőtti gyilkosságért emeltek vádat egy volt amerikai katona ellen Németországban
Egy 46 évvel ezelőtt elkövetett brutális gyilkosság miatt emeltek vádat egy volt amerikai katona ellen Németországban.
Készül a Wednesday második évada
Nyilván senkit nem lepnek meg a címben foglaltak, hiszen a Netflix legnagyobb durranása volt tavaly az Addams Family tinédzserré cseperedett legkisebb tagjának története.