A szíriai eseményekre reagálva Németország, Ausztria, Svédország, Csehország és Finnország is felfüggesztette hétfőtől a területén beadott menedékkérelmek elbírálását, Ausztria pedig elkezdi kitoloncolási programjának kidolgozását is – jelentették be hétfőn az érintett országok hatóságai.
Gerhard Karner osztrák belügyminiszter közleményében azt írta, hogy a családegyesítési eljárásokat is felfüggesztik. Hozzátette, hogy Szíria belpolitikai helyzetében „alapvető változás történt” azzal, hogy az utóbbi napokban váratlanul felgyorsultak az események, ezért fontossá vált a helyzet „átértékelése”.
A 9 millió lakosú Ausztriában 2015 óta 87 ezer szír állampolgár kapott menekültstátust a hatóságoktól; Karl Nehammer kancellár ugyanakkor az elmúlt években többször megszigorította kormányának menekültpolitikáját.
Németországban a belügyi szóvivő közlése szerint a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) határozatlan időre felfüggesztette a szír menekültkérelmek elbírálását, és a folytatást az országban kialakult helyzet változásától teszi függővé. A BAMF adatai szerint Németországban az év eleje óta benyújtott menedékkérelmek legnagyobb részét, 72 420-at szír állampolgárok adták be, és ezek közül 47 370 kérelmet még nem bíráltak el.
Markus Söder bajor miniszterelnök hétfői sajtótájékoztatóján hozzátette: „azon is elgondolkodhatunk, hogyan lehetne nagyobb számban hazatelepíteni Szíriába az embereket”.
Carl Bexelius, a svéd bevándorlási hivatal jogi osztályvezetője hétfői közleményében azt írta: nemcsak a beadott menedékkérelmek elbírálását, hanem az oda való kitoloncolásokat is felfüggesztik.
Finnországban a bevándorlási hatóság nemzetközi védelemért felelős részlegének igazgatója, Antti Lehtinen a YLE közszolgálati televízióban jelentette be, hogy felfüggesztik a kérelmek elbírálását.
Vít Rakusan cseh belügyminiszter az iDNES hírportálnak nyilatkozva elmondta, hogy Csehország is ilyen döntést hozott, tekintettel a Szíriában megváltozott helyzetre.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.