Szöul. Kim Dong Sin dél-koreai védelmi miniszter szerint Észak-Korea ötezer tonnányi biológiai és vegyi fegyverrel is rendelkezhet. A szöuli parlamentben kijelentette: Phenjan hat különböző helyen tárolja ezeket a tömegpusztító fegyvereket.
Keresés
ĺtélet: új küldöttgyűlés
Budapest. Megsemmisítette a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) múlt évi májusi küldöttközgyűlésén hozott valamennyi határozatot hétfői, elsőfokú ítéletében a Fővárosi Bíróság a Legfőbb Ügyészség (LÜ) kontra MVSZ perben; a bíróság egyúttal arra kötelezte a szervezetet, hogy 2002-ben új küldöttgyűlést hívjon össze.
A Vezér károsultjai
Moszkva. Permben tegnap megkezdődött az első bírósági per, amelyet Kim Dzsong Il észak-koreai vezető augusztusi látogatásának károsultjai indítottak. Az otthon „Kedves Vezérnek” nevezett Kim fél a repüléstől, ezért páncélvonatával járta be egész Oroszországot.
Egyezség Gibraltárról
Barcelona. Egy átfogó gibraltári megállapodás jövő nyárig történő kidolgozásában egyezett meg tegnap Barcelonában Josep Piqué spanyol és Jack Straw brit külügyminiszter.
Megvan a fekete doboz
Moszkva. A mentőalakulatok eddig tíz holttestet találtak annak az Il–18-as magánrepülőgépnek a roncsai között, amely hétfőn késő este zuhant le a Moszkva környéki Tver városának közelében. Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának munkatársai tegnap reggelre megtalálták a gép mindhárom fekete dobozát.
Klézsén betiltották a magyarórákat
Bukarest. A román közegészségügyi hatóságok átmeneti időre betiltották a moldvai Klézse településen a magyar nyelv magánjellegű tanítását.
Szakadárok a harc folytatásáról
Belgrád. Egy új albán szakadár szervezet a fegyveres harc újrakezdését hirdette meg Szerbia déli részén, hogy a területet Koszovóhoz csatolják.
Arafatnak többet kellene tennie
Jeruzsálem/Gáza/New York. Mind izraeli, mind palesztin részről üdvözölték Colin Powell amerikai külügyminiszter hétfő esti beszédét a közel-keleti térséggel kapcsolatos amerikai politikáról.
Afganisztán jövőjéről – a tálibok nélkül
Kabul/Washington/Santiago/Kunduz. Az ENSZ védnöksége alatt Németországban kezdődnek tárgyalások Afganisztán jövőjéről. A tálibellenes Északi Szövetség már hivatalosan elfogadta a világszervezet meghívását.
Egészségügyi kiállítás és vásár
Kassa. Nemzetközi egészségügyi kiállítás, vásár és előadássorozat kezdődik ma a Technika Házában, amely 23-ig tart majd. A Medexpo 2001 rendezvényt 10. alkalommal szervezi az Expo-Educ: 15 kiállító kb. 37 céget képvisel, ezek a műtők technikai felszereléseit mutatják be.