Arafatnak többet kellene tennie

Jeruzsálem/Gáza/New York. Mind izraeli, mind palesztin részről üdvözölték Colin Powell amerikai külügyminiszter hétfő esti beszédét a közel-keleti térséggel kapcsolatos amerikai politikáról.

Jeruzsálem/Gáza/New York. Mind izraeli, mind palesztin részről üdvözölték Colin Powell amerikai külügyminiszter hétfő esti beszédét a közel-keleti térséggel kapcsolatos amerikai politikáról. Powell megerősítette, hogy az USA békemegállapodás megkötésére igyekszik ösztönözni a feleket, ám hozzátette: ennek érdekében mind a palesztinoknak, mind Izraelnek sok a tennivalója. „Olyan (közel-keleti) térség lebeg a szemünk előtt, amelyben két állam, Izrael és Palesztina él egymás mellett, biztonságos és elismert határok között.”

Ariel Saron izraeli kormányfő közleménye egyebek között azt méltatta a nagy érdeklődéssel vált beszédben, hogy az síkraszállt a terrorizmussal szembeni feltétel nélküli harc, illetve a demokrácia és a szabadságjogok mellett. Saron szerint a Közel-Keleten a politikai előrelépés alapfeltétele, hogy a terrorizmus, az erőszak és a gyűlöletszítás teljesen megszűnjön. Palesztin részről két vezető politikus is üdvözölte a beszédet, de Nabíl Saat miniszter és Nabíl Abu Rudeina elnöki tanácsadó ezzel együtt reményét fejezte ki, hogy a szavak tettekben valósulnak majd meg. Rudeina úgy vélte, él a béke lehetősége a palesztinok és az izraeliek között, de ez az esély ki van szolgáltatva az izraeli katonai fellépésnek és annak, hogy a Saron-kormányzat elutasítja a nemzetközi kezdeményezéseket. Saat a beszédből az önálló palesztin állam említését, az izraeli megszállás befejezését és a palesztin területek zárlatánák megszüntetését emelte ki pozitív elemként. Mindeközben George Bush amerikai elnök Washingtonban egy újságírói kérdés kapcsán ismét arról beszélt, hogy Jasszer Arafatnak többet kell tennie az erőszak csökkentése érdekében. A friss Nobel-békedíjas Kofi Annan ENSZ-főtitkár szerint a Powell-beszéd nagy jelentőségű kifejtése Bush tíz nappal ezelőtti ENSZ-felszólalásának, amelyben az elnök egyebek között először említette Palesztinát potenciális független államként. Külön üdvözölte azt a bejelentést, hogy Washington hamarosan két megbízottat is meneszt a Közel-Keletre a békefolyamat újraindításának érdekében.

Palesztin források szerint izraeli harckocsik és buldózerek hatoltak be tegnap hajnalban a Gázai övezetben fekvő Rafah menekülttábor területére. Négy házat állítólag leromboltak, több palesztin megsebesült.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?