1979. július 31-én született, a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképzô Szakiskola tanulója. Vékony, villám alakú sebhely van a homlokán, ezt akkor szerezte, amikor szüleit megölte Voldemort, a gonosz varázsló. Harry kiválasztott, rendkívüli képességű varázsló, ezt azonban csak 11 éves korában tudja meg.
Keresés
Szlovákiában csak februárban
A Harry Potter és a bölcsek kövét december 13-án mutatja be Magyarországon az InterCom. Szlovákiában és Csehországban 2002. február 14-én lesz a bemutató.
Játékátirat
A film premierjével egy időben jelent meg a történet játékátirata is, mely először PC, PlayStation és Game Boy platformokra hozzáférhető. A Harry Potter and the Sorcerer’s Stone-ban a játékos az ifjú varázslótanonc bőrébe bújva élheti át a Roxfort varázslóiskola hétköznapjait.
Százmillióan olvasták
A Harry Potter-könyveket százmillióan olvasták, ami azt jelenti, hogy a Biblia után ez a legolvasottabb írás. A mai napig több országban vezeti a bestseller-listákat, Szlovákiában és Magyarországon is hatalmas olvasótábora lett.
Nincs kurtítás
Több mint két és fél órás lett a Harry Potter-film. Bár a felmérések szerint a gyerekeket egy órán túl egyetlen produkció sem tudja lekötni, az alkotók azt remélték: erre a filmre nem érvényesek az eddigi szabályok.
Bagolyláz tört ki Angliában
Harry Potter gondot okoz az angol természetvédőknek – és a baglyoknak.
Potter a neten is hódít
A Harry Potter-kultusz a számítógépes játékok piacán és a neten is megjelenik. A film kasszasikeréből az online mozijegyrendelést biztosító vállalkozások is jócskán részesültek, a movieticket.com az első napokban több mint 300 ezer Potter-jegyet adott el a világhálón keresztül.
Harry Potter: túl a csúcson
Minden idők legnagyobb premierbevételét könyvelheti el a múlt hétvégén bemutatott Harry Potter-film.
EREDMÉNYEK – ESEMÉNYEK
Ma játsszák a labdarúgó NB I 19. fordulójának öt mérkőzését – 16.00: Vasas–Haladás; 17.00: Győr–Dunaferr, MTK–Videoton, Zalaegerszeg– Sopron; 17.15: Kispest-Honvéd–Újpest (élőben közvetíti az m1). A tegnap esti Debrecen–FTC meccs lapzárta után ért véget.
A NIKÉ 47. JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA
SZERDA, NOVEMBER 21.
Labdarúgó Bajnokok Ligája: 172. Sparta Praha–Real Madrid 3,35-3,0-2,0-1,55-1,25; 173. Panathinaikosz–FC Porto 1,95-3,0-3,5-1,25-1,55; 174. Juventus–Leverkusen 1,7-3,2-4,3-1,15-1,8; 175. La Coruna–Arsenal 1,85-3,0-3,9-1,15-1,65.
Tipp az első félidőre: 176. Sparta –Real 4,0-2,0-2,5-1,35-1,15; 177.